Miért néz mindenki levegőnek?

"Az esik szarul, hogy nem keresi senki a társaságomat. Hidd el, ha tudnám, hogy mi az oka, akkor rég változtattam volna rajta. :-)"

De itt mégis hányan keresik a társaságodat? :). Feltételezem érdekel a probléma, de ha ennyire nem közelítesz az emberek felé, hogy privátban hosszabban elbeszélgess valakivel róla, akkor minek van itt a kérdés? Nem kell semmi személyes adatot kiadj magadról, nekem is hasonló problémám van, folyamatosan próbálkozok megoldani és nekem fontos lenne hogy valakivel beszéljek róla aki "értelmes" ember :). Én 18-éves vagyok, azt hogy mitől lett ilyen az életem azt tudom, de sokszor nagyon elvagyok keseredve, nincsenek barátaim, és amiktől vártam volna hogy megoldódjon a probléma, nem jött össze, kielemezgettem a "miértet" is, de nem vitt előre, most abban reménykedek hogy jön az egyetem 1 év múlva, s 1000 diákból csak kapok 1 társaságot, miért ne kapnék? :).

De fontosnak tartom hogy valakivel (nem muszáj velem, olyannal akivel egy nyelvet beszélsz), dumálj, mert amikről te gondolkozol, abban csak a te látásmódod van benne, egy külső szemlélő sokszor megvilágosít olyan dolgokban amire magadtól soha nem jönnél rá.

Tudod nekem mi lett a haverjaimmal? Mindig mindent én szerveztem, menjünk uszodába, menjünk biliárdozni, kártyázni, stb. Amikor együtt voltunk jól érzi magát mindenki, de másnapra már tojnak a fejemre, és rám se írnak, felőlük kb. meg is halhatnék, nem érdekli őket velem mi van, azért jönnek el ha hívom őket mert örülnek hogy program van, és gondolom ha nem bírnának akkor megmondanák hogy bocs de holnap este már progim van. De nem mondják meg, vagy chatben sem ráznak le, csak ha én nem keresem őket, akkor még véletlenül se köszönnek rám . És én is ezt meguntam, és ráhagytam, azokkal a barátaimmal akikkel hetente chateltem, néha elmentünk egyet valamerre, suliba együtt dumáltunk stb. kb. 2 éve nem beszéltem velük. És itt azért már betelt a pohár, menjenek a francba, én nem pattogok körülöttük, s nyalom a "valagukat", nekem ilyen barát nem kell. Ez SEMMIRE nem jó, fent tartom a látszatot hogy NEM vagyok MAGÁNYOS, és ennyire jó. De rohadtul magányos voltam akkor is, csak mesterségesen embereket tartottam magam körül, de ha 2 év után ő rám se ír, nem érdeklődik hogy mi van velem, abból mégis milyen barátság lehetne? Nekem ilyen emberek nem kellenek, inkább halok meg egyedül, minthogy olyan emberekkel vegyem körül magam akik LE SE XARNAK. Az ilyen emberek csak látszat, amivel elfedjük a lelki fájdalmat, mint ahogy olyat is ismerek, aki a haverokkal bulizik, de 1 barátja sincs. 10 évig ülhetne a szobájában, anyucin kívül senki nem kérdezné hogy mi van vele, én életemben nem voltam normálisan bulizni, elakartam mindig is menni, de nincs kivel, de ha lennének is ilyen haverjaim, ami nem is kapcsolat, szimplán kölcsönösen szórakoztatjuk egymást, attól hogy együtt iszik valakivel, az nem lesz kapcsolat. Az is csak egy módszer, hogy a mély magányát elfedje.

Mert RETTEG az igazságtól, attól hogy senkije sincsen. Én is csak azért tartottam a "barátaimat", mert rettegtem hogy szembenézzek a valósággal, hogy míg másnak 10 barátja is van, engem senki nem szeret. És mikor azon agyalok hogy ez vajon azért van, mert én kevésbé vagyok értékes mint más ember? Én alsóbb rendű vagyok? Vagy miért xar le mindenki? Miért nem érdekli senkit az én véleményem? Akkor a kés forog a mellkasomban, és mikor visszagondolok hogy a barátaim úgy otthagytak mint a xart a budiban, akkor elfog a sírás, és hogy mi az igazi problémám, arra rájöttem és minden szinte minden este sírva alszok el, személyes dolgok miatt lettem olyan NYOMORÉK mint amilyennek érzem magam, gátlásos, visszafogott és nyomi. De hogy történik olyan hogy 10 évvel ezelőtt ami történt most fáj a legjobban? Nem dolgoztam fel, és nem is tudom, 100-adig alkalomra is elbőgöm magam mikor ezen gondolkozok.

És sokszor úgy alszok el, hogy bárcsak ne kelnék fel, csak aludjak, álmodjak, ott legalább minden történik magától, nem én kell hozzam a döntéseimet, és nem cseszek el mindent, nem kell azt érezzem hogy SAJÁT MAGAM MIATT NEM KEDVEL SENKI. Nem kell azt érezzem hogy az én saját hibám az hogy mindenki lenéz. Nincs rajtam a stressz hogy most mit mondjak, hogy megkedveljenek? Vagy mit NE mondjak hogy ne nézzenek annak a visszafogott nyomoréknak? Hányok attól mikor látom senkit nem érdekel a véleményem, a legmélyebb gyűlölet tölt el ha lenéznek, és semmit nem tehetek. Holnap se akarok felkelni, megint iskola, megint SZORONGOK, megint minden mozdulatomon azon kell gondolkozzak hogy mit csinálok rosszul, hogy lenéznek. MITŐL VAGYOK SZERENCSÉTLEN? Meguntam már az egészet, nem foglalkozok senkivel, nincsenek barátaim, lenéznek, levegő vagyok, egy tehetetlen levegő, aki nem tud mit kezdeni ezzel. Aki értéktelen, és aki ha eltűnne, csak az anyja hiányolná. Oké. Ez van, már annyira mélyen meguntam, hogy lassan teljesen magamat adom, nem érdekel hogy mit várnak el tőlem, SENKINEK nem fogok többet megfelelni, nem vagyok SENKINEK alárendelve, nem tartozok a világnak hogy mindenkinek nyaljam a valagát, elfogadom a magányt, és kivárom a lehetőséget, de az osztálytól semmit nem akarok már, úgyse történne semmi, 12. végéig úgyis az osztály nyomija maradok.

Ezek olyan problémák amikkel hidd el egy pszichológus se kezdene semmit, szívesen elmentem volna pszichológushoz, ő legalább úgy tesz mintha a barátom lenne, de szégyenlem, mert kiröhögnének hogy bugris vagyok, és attól tartok amúgy se tudna segíteni, ismerek olyat aki járt pszichóhoz, vele se történt semmi.

Annyira rosszul esik az is, mikor az én véleményemet mindenki a "hülye" véleményének nézi, és a "nagymenő" mikor mondja a logikátlan b*romságokat, az az okosság, mert a nagymenő az "mindenben jobb nálam", mindenki így látja, közben NEM IGAZ. DE MINDEN EZT éreztetni velem, még a rohadt tanárok is, mikor beszélgetünk alig várják már hogy befogjam, 2 mondatot sűrítek össze, azt is csak úgy hallgatják hogy játszák mintha érdekelné őket, közben rohadtul nem, mert lexarnak, kényelmesebb lenne nekik ha ott se lennék, mert őket nem érdekli az én véleményem, nem érdekli mi van velem, nekik a nagyszájú fogyik az érdekesek, és tudod miért? Mert ez a légkör az osztályban, és még a tanár is megy a bírkanyájjal és követi a rangsort, aminek a tetején a "nagymenők", meg a (nem akarok senkit megsérteni) p*csa lányok vannak. És a másik nyomi is tudja, csak azért beszél velem, mert a nagymenővel ő nem beszélhet, mert "alávalóbb", na ez az a rangsor amitől hányok.

Bocsi ha kicsit hosszú lett, de írj rám, és beszéljünk a te problémádról, nem kell személyes dolgokat megadj magadról, ne tarts attól hogy valami pedofil izé vagyok :), csak ebből a 4 sorból nem tudom eldönteni hogy mi a helyzeted, kicsit részletesebb leírás kellene a helyzetedről, elég "tapasztalt" vagyok ilyen téren, szóval remélem valamit hozzá tudok adni a helyzetedhez.

Várom hogy írj!

Hű, 12-es, nagyon tetszett az írásod.

Kedves kérdező, sokszor átérzem a problémádat (bár van egy fantasztikus legjobb barátnőm meg még rengeteg ember, akikre számíthatok), sokszor kerültem már ilyen "barátságokba". Mindig én erőltettem, hogy találkozzunk már, mindig írtam neki, hogy mi van vele, azért mert engem tényleg érdekelt. Én tényleg azt hittem, hogy jó barátok vagyunk. De ő sosem írt nekem aztán... És igazából rájöttem, hogy inkább ne legyen mellettem senki, mint sok képmutató álbarát. Idén kerültem új suliba,év elején még megpróbáltam mindenkinek a kedvére tenni, mindig kedves vagyok mindenkivel, de a legtöbbször le se szarnak, egyedül hagynak. De igazából ez nem akkora probléma, már elfogadtam, aki pedig kedves velem, meg érdeklődik utánam, annak pedig csak örülök. Persze én is szoktam érdeklődni, mert pl vannak barátnőim, akikről tudom, hogy utálnak másokra ráírni :) Szóval, fel a fejjel, és nyugodtan írj nekem is, mert érdeklődési körök alapján hasonlóak vagyunk. 16/L