Mit csináljak, hogy könnyebb legyen?

Na szóval huhh... akkor kezdem... Nem rég született egy kisöcsém. Annyira örültünk neki (6-an vagyunk testvérek). De mikor apukám hazaért a kórházból valahogy nem volt boldog, (anyukám ott maradt a kicsivel) kérdeztük tőle, hogy hogy vannak csak gyorsan rávágta, hogy jól. Ez így folyt egy hétig míg végül elcsíptem egy beszélgetést ahogy valakinek mondja, hogy egyre rosszabbodik a kicsi állapot. Ezért rákérdeztünk a nővéremmel, hogy mi van, mondja már el, és akkor tudtam meg, hogy az öcsémnek súlyos betegségei vannak. Szomorúak voltunk mindannyian de kis tesvéreimnek mondtam, hogy erősek kell maradjunk mert csak így fognak hamarabb hazajönni. Mutattam előttük, hogy vidám vagyok, de éjszaka nem bírtam aludni, rengeteget sírtam a szobámban, akárhová néztem a házban mindenhol anyám jutott eszembe. Sokszor bejártam a szobájukba, sírtam az ágyán és imádkoztam, hogy jöjjenek haza. Nem engedtek látogatóba se, csak apukám ment. Annyira rossz volt suliba járni, sajnáltam a kistestvéreimet mert tudtam, hogy nekik is nagyon nehéz. Nem tudtam elképzelni mi lesz ha anyám meghal. Egy nap hazajött anyukám, nagyon kimerült. A nagyobbik öcsém (5 éves) mikor megláta, átkarolta és azt mondta neki soha többé nem engedi el. A szüleim minden nap bejártak a kórházba. Azt mondták csoda történt és jobban lett a kisöcsém. Ennél boldogabb hírt még nem halottam. De aztán jött az amire senki se számított... Pontosan emlékszem arra a napra (sose fogom elfelejteni). Eljött a nénjém (apukám oldaláról) és bementek beszélgetni a szobába anyukámmal. Egyedül voltam otthon, vagyis anyukámmal. Egyszer csak nagy zokogást halottam a szobából. Aztán kijött a nénjém és mondta mennyek vele. Út közben azt mondta ennek így kellett történnie. Nem értettem de mikor elvitt a többi testvéreimhez láttam a nővérem kisírt szemeit, akkor szétestem. Azt a fájdalmat egyszerűen nem lehet leírni... az öcsém meghalt. Azt hittem apám sosem tud megtörni de mikor halottam sírni az nekem még jobban fájt. Az egész családom összeomlott. Ez után következett a temetés de azt már nem írom le. Csak annyit mondok (ami nekem nagyon rosszul esett) azon a napon apukám anyukája azt mondta ez így jó, ezt érdemeljük. Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett. Szóval a kérdésem az mit csináljak, hogy könnyebb legyen, ne érezem ezt a fájdalmat?

Köszönöm, hogy végig olvastad. Nem akarok nyafogni, csak tanácsot kérek. 16/L