Miért félnek az emberek a magánytól?

Én például nem attól félek, hogy nem lesz párkapcsolatom. Értelmezhetnénk úgy is, de nem. Én őszintén szólva a magánytól félek. Hogy magamra maradok és nem kapok majd senkitől támaszt, támogatást. Sokszor gondolkodtam már ezen el, tulajdonképpen én önmagamtól félek. Önmagamtól, hogy túl sokat kell "szembenéznem" a valósággal.

Egyébként az Eremofóbiások (=emberek, akik félnek a magánytól/egyedülléttől) nem tudnak egyedül maradni és az összes percük be van osztva, túlzottan elfoglaltak. Félnek, hogy lemaradnak valamiről. Szorongás alakul ki náluk, ezáltal keletkezik ez a fóbia, 'félelem a magánytól'.

Dehogy félek. Nincs annál jobb a világon mint egyedül lenni. Nem kell senki bugyutaságait hallgatni, furcsaságait elviselni.

Ha van kedvem megyek társaságba, nyüzsgésbe de otthon szeretem ha csend van és nyugodtan pihenhetek vagy foglalkozhatok a saját dolgaimmal úgy hogy senki nem zavar vagy bosszant közben.

Megkülönböztetném az egyedüllétet és s magányt.

Az egyedüllét az egy semleges állapot: Az ember egyedül van, és kész. Ez sok esetben pozitív hozadékot is jelent.

A magány az egy (negatív) jelzővel ellátott egyedüllét:Akkor az ember nem önszántából/örömmel van egyedül.

Míg hosszú távon az egyedüllét lehet egy normális életforma, a magány egy személyiségpusztító állapot.

A mai fiatalokban - de a régebb óta fiatalokban is - felfedezhető egy "kapcsolatfüggőségi állapot" mindent megtesznek vagy rengeteget feláldoznak azért, hogy kapcsolatban éljenek. Gondolom azért van, mert az egyedüllétet magánynak élik meg.

Ugyanakkor én is azt vallom, hogy az ember "társas lény", tehát "rossz neki egyedül".

Utolsó igen, ezt fontos megkülönböztetni.

Az ember különben egyedül is jól érezheti magát, szeretetet, odaadást hobbik, munka iránt is lehet tanúsítani, persze ez soha se lesz ugyanaz.

Az ember ált. azt keresi a másikban, amit szeret önmagában, vagy benne nincs meg, de szeretné, hogy legyen. És kevés olyan ember van, aki tökéletesnek tartja magát, rajtuk kívül mindenki szükségét érzi kapcsolatnak.

Egyébként a társ karöltve a munkával, barátokkal, családdal, háziállatokkal stb. azt is segít elfeledtetni, hogy ez a dolog, amit életnek nevezünk, rohadtul véges. Aki ettől fél, vagy nem akar szembenézni önmagával, az kerülni fogja azokat a helyzeteket, ahol eza felszínre kerülhet.

Plusz társadalmi nyomás, itt a kérdésnél is legalább 3-szor ellőtték az "ember társas lény" dogmát.