Idősebb (24+), örök-magányos pasikhoz szól a kérdésem. Belőletek mit vált ki, mikor genetikailag felsőbbrendű fiút láttok? (az utcán vagy bárhol)

Arra gondolok, hogy pl ~14 éves, de már közel olyan magas mint te, a vállszélessége is jónak számít az ő korában, és az arca is szép.

Szinte rá van írva, hogy a kolégiumi évei alatt egy átlagos hónap alatt több lányt fog pucéron látni, többet fog bulizni, többet fogja jól érezni magát, mint te egész életedben, és ehhez egyszer nem kell elmennie egy edzőterembe, vagy blogokat/könyveket olvasnia arról, hogy hogyan fejlessze a képességeit, hogyan ne legyen "socially awkward" stb, mert egyszerűen "ott van benne az X".

Kétségkívül már gyerekként annyi figyelmet kap a korabeliektől (főleg a lányoktól), hogy elkerülhetetlen, hogy ne váljon 18 éves korára valóságos önbizalombombáva, végtelenül alacsony gátlásokkal.

Ha a fiatalkor egy csupor lenne, akkor mondhatnánk, hogy ő majd egész biztosan kinyalja fenékig, miközben neked egy csepp sem jutott.

Én rendkívüli módon szubhumánnak, génhulladéknak érzem magam az ilyen helyzetekben, ugyanakkor sajnálom magam, amiért génhulladék vagyok. Az némi jó érzéssel tölt el, hogy legalább a fiatalabb fiúnak kétségkívül nem lesz ilyen magányos, üres élete, de - hogy egy nagy költőt idézzek - "sekély e kéj".