Szeretethiány. Mit lehetne ellene csinálni?
Sziasztok:)
Elég régóta, vagyis konkrétan (kisebb szünetekkel) kisgyerek korom óta szeretethiányom van. Szinte sosem éreztem azt, hogy a családom szeretne, ezért nekem már csak olyanná váltak, mintha csak a lakótársaim lennének akik eltartanak mert muszáj (igen, mondták is ezt már, meg még rosszabbakat is). Barátaim nem igazán voltak sosem, mindig egyedül ücsörögtem. Ez annyiban változott mostanára, hogy néhány osztálytársammal jóban vagyok, de rájuk sem számíthatok mindig.:/
Próbálok jól tanulni, de amikor ilyen sz*r kedvem van, akkor nemhogy tanulni nem bírok, még koncentrálni sem. A tanulásban is csak azt érzem, hogy mások ebben is sokkal jobbak mint én, és a jegyeim is ezt mutatják.><
Tavaly nyáron megismertem egy fiút, haverok voltunk meg minden, aztán ebből több lett, "első szerelem" meg minden, de a vége óriási csalódás volt nekem, kiderült hogy szinte állandóan hazudott. Depis korszakom miatt a barátaimat elvesztettem, csak a suliból maradt meg az a néhány.
Ezen az egészen nem tudok túllépni, eddig nem törődtem azzal, hogy ki szeret és ki nem, de ma már háromszor elkapott a sírás és én (az átlaggal ellentkezően), idegességemben eszek, de a rossz idő miatt nem tudok kimenni futni.:(
Senki sem fog addig szeretni, ameddig nem leszek normális, ameddig nem tudok komoly is lenni, ameddig ilyen vagyok...
nem bírnám ezt leírni/elmesélni senkinek...mert ha megkérdezik, hogy mi a bajom, csak azt írom, hogy semmi, mert tudom, hogy nem érdekel senkit...ahogy most ezt kiírom ide, gyk-ra, olyan érzésem van, hogy senki sem fog válaszolni, mert ennyire lesz*rják az ilyen apró problémáimat.
Alapvetően nagyon pozitívan látom a világot, de mostanában ilyen pesszimista lettem (vagy talán csak realista...?), minden ami eddig olyan nagy álmom volt, egyszerűen "kifakultak", azok a dolgok, amiket régóta ki szerettem volna próbálni, hamar unalmassá válnak...de amúgy van életkedvem meg minden, csak olyan jól esne, ha valaki megkérdezné, hogy mi a baj, és nem elégedne meg egy "semmi" válasszal...ha lenne valaki, akit megölelhetek...ha valaki értékelné azt, aki vagyok, és azt mondaná, hogy ne változzak...habár sosem volt az előbbi háromra példa...
hogyan juthatnék ki ebből az egészből?!:/
Mindenképpen járj társaságba és minél kevesebbet legyél egyedül.
Hány éves vagy?
Valami jó hobbit kezdj el, ami tetszik neked.
Nem igazán szeretek társaságokba járni, egyedül jobban elvagyok.
Amúgy...13 (nemsokára 14)
És...nem igazán van olyan dolog, amit szeretek csinálni, vagyis pl rajzolni igen, de azt egyedül is lehet...
foglald le magad valamivel, lehetőleg alkoss. És ne legyél pesszimista, mert azzal jobb biztosan nem lesz. Nekem 13 éves koromban már nem élt édesapám, anyukám pedig abban az időszakban züllött el a leginkább, bátyám elköltözött, tehát nekem szinte egyáltalán nem volt családom. És mégis valamelyest értékes tagja lettem a társadalomnak. S persze vannak sokan, akik sokkal többet elértek, de sokkal-sokkal többen, akik még annyit se. Akkor?
Rövidesen sulit váltasz. Próbálj meg nyitottá válni az új ismeretségekre, és biztos, hogy találni fogsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!