Csak bennem kattant el valami, vagy ez ilyenkor normális?

Sziasztok! Igazából megpróbálom röviden leírni a szitut, aztán, légyszíves döntsétek el, hogy csak én lettem kattos, vagy ez normális.

A helyzet a következő: 20 éves vagyok (idén 21) és nagyon karrier orientált. A lényeg, hogy általában csak a pénz számít nekem.

Ez viszont járt némi előnnyel, például 20 éves létemre két állásban dolgozok, egy újságírói (ez inkább hobbi) és egy programozói. Így megvan az áhított havi 300 nettó, 40-50 óra heti munkával. Az egyetemet otthagytam, mert nem termelt elég pénzt és volt kiugrási lehetőségem - éltem vele. Ezért végzettségem nincs, ellentétben van 3 felsőfokú és 2 középfokú nyelvvizsgám. Van egy saját lakásom, jogsi készülőben.

A stresszt persze, ami azt az utat övezte, ameddig eljutok eddig nem bírtam és így egy időbe elég sokat ittam. A családi kapcsolataim normálisak, a barátaimat lassan 15 éve ismerem. LAz alkoholból is ők húztak ki.

Egy időben úgy éltem, hogy nem igazán volt időm kapcsolatra. Volt egy lány 2,5 évig, aki mindig mellettem volt, de idővel belátta, hogy én nem az az ember vagyok, akivel értelmes kapcsolatot lehetne ápolni. Azért az egészet folytattuk afféle nyitott kapcsolatban, én meg elkezdtem az egy éjszakásokat szaporítani. Ez volt féléve. Az egészben akkor jött a fordulat, amikor megismertem a legutóbbi barátnőmet. Ő volt az egyetlen ember a földön eddig, aki miatt fel tudtam volna adni mindent. Habár gyorsan történtek a dolgok, üzleti utakat, komoly prémiumokkal járó munkákat és még sok minden mást mondtam le, csak azért, hogy vele legyek. Vidéki létére mindig leutaztam hozzá, és még sok egyéb, ami fontos: tényleg szerettem. Nem is részletezném tovább, ő nem érezte fél év után sem azt, hogy úgy szeretne, mint én őt - ezért hát szakítottunk. Vagy lehet nem ez volt az indok, de nekem ezt mondta. Ezek után most még jobban beletemetkeztem a munkába, és elkezdtem a régi életvitelemet.

A probléma szerintem az, hogy én egy ideje azt kezdem érezni, hogy elértem azt, amit szerettem volna. A "csúcsdísz" tulajdonképpen ez a lány lett volna, hiszen nem tudom megmagyarázni, de nagyon megfogott. Mégis hiába adtam meg neki mindent, egyszerűen lelépett. Most pedig nem maradt semmi csak az üresség. Ezt érzem mindig, ha nem dolgozok, vagy nem pörgök ezerrel valamin. Tényleg ennyire munkamániás lettem, hogy semmi más ne érdekeljen?