Veletek esett már meg, hogy úgy éreztétek semmi sem jön össze?

Igen, en minden nap igy erzek. Nincsenek barataim, valahogy nem talaltam meg a kozos hangot senkivel, kikozositettek mindenhonnn, pedig nem tartom magam szornyunek, csak masnak.

En az erettsegi es a nyelvvizsga miatt felek ennyire, sokat idegeskedek es fogytam is miatta, de remelem minden jo lesz.

Ugy erzem neha, hogy a csaladom se ert meg es lesz.rnak.

Tudom en is hibas vagyok valahol, de nyitott volram, kedves es mosolygos, megsem lettek barataim. Van hogy sirva alszom el estenkent es remenykedek.

Tanacsot nem tudok adni, de ha van kedved beszelgetni, akkor irhatsz!

Én csak saját tapasztalatot tudok írni: én nem igazán szerettem magam, és nem is voltam valami nyitott. Amikor fősulis lettem (én is nagyon szerettem) onnantól a szüleim egyenesen semmibevettek. Később emiatt lettem depressziós, úgy két évre.

Engem anno a szüleim minősítettek mindig le, és mindent, amit szerettem csinálni... egy idő után pedig én is így néztem magamra, és a szeretett dolgaimra. Próbáljátok meg objektívabban nézni a dolgokat: mi hat rátok ennyire negatívan. Mert én a depim végén jöttem rá, hogy nincs családom lelki szinten, és emiatt kerülem a padlóra. Mert úgy éreztem, hogy senki nem szeret, pedig csak a szüleim tették ezt. És tartsatok ki amellett, amit szerettek.