Miért kötelező az embereknek szocializáltnak lenniük? Nem lehet, hogy valaki úgy érzi jól magát ha magányos?

Az a baj, hogy ha nem alkalmazkodik az ember a többihez, kinézik. Pl. az osztályban 1-2 ember kivételével mindenki bagós. Szünetekben lemennek cigizni és ezekből a kis cinkos összesugdosásokból mindig kihagynak minket, nem cigizőket. Ha le is megyek közéjük, nem fogadnak be a körbe, meg így kb. nem szólnak azokhoz, akik nem büdösítik köztük ott magunkat, nem rákosítják a tüdejüket.

Nem, nem utálom a dohányzókat, a volt barátom is dohányzott pl. hanem azt utálom, hogy az emberek, ha mindenki sárga sapkát hord, de neked nincs, kizárnak. Ilyen semmi dolgokért. De közben valami kifacsart módon azt várják, hogy te azért szocializálódj és "illeszkedj be" közéjük, míg ők 2 kézzel lökdösnek arrébb.

Ha meg nem sikerül, te vagy a selejt. Mert nincs 200 ezres telefonod (mert mondjuk elég neked az 50ezres is) meg nike airmaxod.... felnőtt korban meg Rolex óra, meg BMW meg kitudja mi a divat...

Én egyéniség vagyok, de az az ára, hogy csak a szintén kiközösítettek állnak velem szóba.

Miért lenne kötelező?

Munkahelyen is elég egy viszonylag normális, de két lépés távolságot tartó beszélőviszonyt fenntartani és kész. Nem kell puszipajtásként viselkedni a kollégákkal.

A meg, hogy ilyesmiket írsz:

"A társaság rabul ejt, elkezdünk dohányozni a többiek hatására, iszunk, kábítószereket használunk, szórakozóhelyekre járunk, nőket szedünk fel, szépen nivellálódunk lefelé."

Marhaság... Aki nem képes dolgokra egyszerűen nemet mondani, és mások hatására elkezdi ezeket csinálni, mikörben nem érzi ezeket magáénak, az akaratgyenge. A volt munkahelyemen rajtam kívül kb. kettő embert leszámítva mindenki bagózott. Kínáltak, mondtam, hogy kösz, nem dohányzom, felfogták, nem kínáltak többet. Kettő vagy három kollégám rendszeresen füvezett, azzal is kínáltak, nem kellett. Piával is kínáltak, elmondtam, miért nem iszom, nem kínáltak többször. Mégis megmaradt a normális, beszélő viszony, benn elvontunk egymással, de felfogták, hogy én nem fogok velük lerészegedni, beszívni meg bulizni, mert engem az ilyesmi nem érdekel. De ettől függetlenül az értelmesebbekkel simán lehetett beszélgetni filmekről, könyvekről, sütési-főzési dolgokról, zenéről, kinek melyik háztartási gépe mikor és hogy döglött be, stb... Szóval semleges témákról.

Ja értem már a problémát. Ez esetben neked nem a szocializációval van bajod, hanem a megfelelési kényszerrel. Erről viszont csak te magad tehetsz, így ellene is.

Én tök jól elvagyok a személyiségemmel és a környezetem is tolerálja. Persze nem erőszakoskodom, beszélgetünk, mindenki elmondja a véleményt, de mi van akkor, ha nem értünk egyet? Semmi a világon. Például a dohányzás: én dohányzom, ahogy a kollégáim közül is sokan. Ettől még nem különülünk el a többiektől. Teljesen normális, hogy amikor lemegyünk szünetben a dohányzóba, jönnek azok is, akik nem cigiznek. Senki nem erőszakolja, hogy gyújtsanak rá, nincsenek is kitiltva a dohányzóból. Úgy állunk, hogy lehetőleg ne menjen rájuk a füst és ennyi. Hol itt a kényszer?

Az élet minden más területén is ez van. Normál esetben az ember tizenévesen, amikor még keresi a saját identitását, persze hogy azt csinálja, amit a többiek. De felnőttkorra ez jó esetben megszűnik. Akinél nem, annak még fejlődnie kell, ennyi az egész.