Mivan velem, miért vagyok ilyen?

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal, egy csődtömeg vagyok. Nincs motivációm, nem tudom hogy éljem az életem, egyszerűen megrekedtem. Az életem egy káosz nem tudom kézben tartani, egyre többször érzem, hogy elvesztem az irányítást a testem felett, a düh vezérel és a méreg mely megfertőzi(nem csak a testem de)a lelkemet(is). Kevés dolog van amit igazán szeretek: a foci az egyetlen kiút a szürke és sivár hétköznapokból. A pályán egy teljesen más ember vagyok. Egy olyan személy akire felnéznek a társai, akit tisztelnek és megbecsülnek. A gyep egyszerűen megváltoztat. Tudok magamon uralkodni, jól érzem magam a bőrömben, szabadnak és értékesnek érzem magam. Aztán vége az edzésnek/meccsnek és újra értelmét veszti az életem. Az iskola nem úgy megy ahogy szeretném-ahogy mások elvárják-bár tehetnék érte többet is de egyszerűen nem tudom rávenni magam. Az osztálytársaimat imádom de egyre többször érzem szükségét, hogy félre vonuljak tőlük és magányosan töltsem el a szüneteimet. Na és akkor ottvan ő..... Nem tudom mit gondoljak róla, mit érezzek iránta vagy hogy egyáltalán érezzek e valamit iránta. Teljesen megzavarodok tőle. Szeretnék a közelében lenni ugyanakkor szeretnék minél távolabb lenni tőle, hogy ne érezzem azt a fájdalmat amit akaratán kívül okoz nekem. Az egyik pillanatban csak nézem őt a szemem sarkából és azt kívánom bárcsak foglalkozna velem egy kicsit, a másik pillanatban pedig ott áll előttem és azt veszem észre hogy a karja tárva nyitva és átölel.....Aztán BUMM és mindennek vége. Észre se vesz engem és úgy érzem....úgy érzem....nem is tudom, hogy érzem magam:csalódottnak?értéktelennek?vagy egyszerűen,egyszerűen nem tudom. Mindig mikor azt hiszem, hogy túl vagyok rajta jön és egy pillanat alatt képes egy romhalmaz tenni egy szóval vagy egy apró gesztussal. És egyszerűen nem tudok sehogyse tovább lépni, nincs önbizalmam se elég bátorságom, hogy megszólítsak egy lányt és beszélgetést kezdeményezzek. Egyáltalán nem is tudok beszélgetni lányokkal, egyszerűen nem tudok miről. Így hogy felejtsem el őt? Szeretném elfeledni mennyire szerettem/szeretem mert tudom hogy soha nem lesz közös jövőnk.

Tényleg ennyire szánalmas lennék?bár tudom milyen válaszokat kapok reménykedem benne hogy néhány megértő ember is akad az olvasók között(17F)