Magányos vagyok, magányos voltál elmeséled segítesz?

27 éves anyuka vagyok, nagyon kitűnök a korombeliektől és nem szívesen ismerkedik velem senki.

Más vagyok, önbizalom hiányos, szégyenlős, unalmas, nem tudok miről beszélgetni, már lassan kezdek bedilizni.

Általában én csak hallgatóság vagyok mindenhol egy vacsora eseményén is csak ülök és hallgatok, nem tudok semmihez hozzászólni ahol van egy halom rokonom.

Az én hangom elveszik a többi mellett.

Nem figyelnek rám.

Nem érdekli őket amit én mondok, és a szavamba vágva mondják az ő sztorijukat ami épp eszükbe jut.

Aki meg illemtudó és végig hallgat az meg unott fejjel hallgat végig és alig várja hogy befejezzem.

Én sosem iszom alkoholt, mindig merev, görcsös vagyok ami sokszor a testemre is kihat, nem vagyok laza, evés komplexusom van.

Nem merek inni , mert éjjel gyakran kell ébrednem még a gyermekemhez, és ilyenkor nem szabad inni főleg egy anyának nem.

Remeg a kezem.

Mindég azt nézem hogy más néz e engem evés közben hogy akkor kapjak be egy falatot mikor senki sem látja hogy remegő kézzel hogy eszem.

Minden honnét kilógok.

Van gyerekem , mégis sietek, félek a megaláztatástól, félek hogy kellemetlen helyzetbe hoz a gyerekem, esetleg sír és nem tudom megnyugtatni, ha ügyetlenkedek vagy bármi.

Nem merek szemtől szembe sokáig az emberek szemébe nézni sokszor csak a szájukat nézem.

Mostanában gyakorlom a boltba menetelt ahol tudok emberekkel találkozni és a viselkedésüket leutánozni.

Mert sajnos most úgy érzem magam mintha az őskorban lennék rongyosan és belecsöppennék a nagyvilágba és én csak egy tudatlan vagyok a sok nép közt.

Sokszor van hangulat ingadozásom.

Sokszor vagyok levert hangulatban.

És mindent unok.

Ha valaki volt ilyen helyzetben mint én vagy hasonlóban akkor kérlek titeket írjátok le és azt is hogy hogyan sikerült kilábalni a magányból?