Nem merek kimenni az utcára egyedül, nem merek átmenni a régi barátaimhoz, kerülöm a családomat, de még a páromat is. Mi lehet ez, mi történik velem?

Egyszerűen félek még a lehulló falevéltől is. Párommal élek, de ha egyedül vagyok otthon, csak fekszem és filmet nézek, hiába kéne mosogatni vagy főzni. Amint hazaér, felpattanok, és azonnal nekiállok a munkának, de nélküle egyedül még enni sem kelek fel. Van hogy nem eszem egész nap amíg ő dolgozik. Amikor melózok, tudok mosolyogni, néha beszélgetek is, de akkor is inkább csak nyomkodom a telefont, félek hogy olyat mondok amivel megbántok valakit.

A régi barátaim mind összevesztek velem, egy barátnőmmel tartom a kapcsolatot, de a szomszéd utcáig sincs kedvem elmenni hozzá.

Egyszerűen kiégtem. 21 éves vagyok és nem kívánom a szexet, a párom teljesen kész van a hangulatingadozásaimtól, pedig régen egy állat voltam az ágyban, most meg beteszi és fáj, fel se izgulok.

Mi történik velem? Miért van ez? Mit csináljak? Undorodom magamtól, utálok élni, szerintem már nem vagyok szerelmes a páromba, pedig mindenben passzolunk, de ilyen nyomorék lettem, aki már képtelen szeretni bárkit is.

Régen annyira szerettem volna adni és kapni, de a kutyának se kellett a szeretetem. Most meg már nem tudok adni, így nem is kapok.

A párom azt hiszi, ha megkéri a kezem, minden rendbejön, de tudom hogy csak megzabálnám a lelkét.

Mit tegyek? Szakítani akartam vele hogy megmentsem, de egyedül tuti megölném magam, és ő amúgy se enged el.

Mit tegyek? Hoga menjek, egyáltalán miért van ez?