17 éves vagyok és még nem éltem, hogy kezdhetnék el élni?

Szervusz "Kérdező"!

Pontosan ugyan ebben a cipőben járok, mint amiben Te is! Sőt, még én is 17 éves vagyok. Teljesen magamra ismertem a soraid közt, hiszen én is szóról-szóra így fogalmaztam volna meg az érzéseimet ezzel kapcsolatban.

Magamban már tudtam rendezni a dolgot és megválaszoltam a kérdéseimre a választ, de nem tudtam változtatni még ezen a helyzeten. Volt már, amikor nagyon összeomlottam emiatt. Egy roncs voltam, amikor átgondoltam az életem, hogy mi értelme így, mit keressek ebben a közösségben, stb.

Félre ne értsd, semmi olyan gondolatom nem támadt, hogy véget vetek a földi életemnek, csak összezuhantam, amikor átgondoltam mindent. Hosszú évek óta jelen van ez az életemben. A magányosság. A "nem tudom, mihez kezdjek" érzés. Hozzászoktam már, de néha, amikor elmerengek a gondolataim közt, akkor eltörik a mécses, de próbálok erős maradni.

Mindig mondom, hogy bárcsak...bárcsak a régi időkbe születtem volna, a szüleim idejébe. Amikor nem volt számítógép, se telefon, se tv. Pontosan tudom és tisztában vagyok vele, hogy nehezebb volt az élet, de oda szerettem volna születni. Amikor a gyerekek kint lógtak az utcán és beszélgettek, játszottak, csavarogtak erre-arra. Imádom hallgatni, amikor édesanyám mesél erről. Én szoktam kérni rá. Oda vágyom, mert sokkal szebb lenne az életem.

Nem pedig a mai világ, ahol most élek/élünk. Régen, amikor megkaptam a számítógépet, teljesen "beszívott" a világába. Főleg az internet. Rengeteg időt pocsékoltam itt el, naphosszakat ültem előtte és ez előfordul a mai napig néha, mert van, hogy nem tudok semmit csinálni. Ha eltiltottak, sunyiban mindig ide ültem. Utólag ma már ezzel is úgy vagyok, hogy bárcsak ne kaptam volna gépet. Minden áldott nap itt ültem a gép előtt a "haverjaimmal" és csak játszottunk. Apukám próbálkozott és beíratott kick-boxra, hogy ne csak a gép előtt üljek, hanem csináljak is valamit, mozogjak. 4 éven át jártam, természetesen nem szerettem. Tudom, hogy még gyerek vagyok, de én úgy érzem, hogy a gyermekkorom már elveszett. Természetesen vannak szép emlékek, amíg például nem volt számítógép, csak az nagyon régen volt.

Sajnos nem volt egyszerű az én családi életem, elég ha csak annyit mondok, hogy az utolsó két év boldogtalanság volt, majd elvesztettem édesapám. Nem is szeretnék jobban belemenni, a lényeg ebből annyi, hogy teljesen más lettem és ha azt mondom, hogy ez felnyitotta a szemeim, amik eddig csukva voltak, akkor remélem megérted. Más ember lettem. Megváltoztak az érzéseim. Minden. Úgy tekintek a világra, mintha már egy felnőtt ember lennék.

Régen olyan közösségben voltam, amit a mai napig nem értek, hogy mit kerestem én köztük. Ez a tipikus "tapló" stílus. Igyunk,csajozzunk,igyunk... Ma már szinte rájuk sem tudok nézni és a hideg ráz tőlük. Én nem ilyen vagyok.

Én számomra léteznek a "haverok" és a "barátok". Ez a kettő számomra nem ugyan az. A haverokkal ha úgy van, eltudok hülyülni, nem beszélünk semmi komolyról, te is tudhatod. A barát az más számomra és lehet itt nagy az elvárásom tőlük, ezért nincs sok. Velük szemben egy nyitott könyv vagyok, bármiről tudok mesélni, az érzéseimről, az életemről és meghallgatják, segítenek, mondhatni ápolják a szívem és ugyan ez fordítva a részemről is, mindent megteszek én is a barátság érdekében.

Őszinteség, bizalom, stb,stb.. Egymás szívében házat építeni és mindig ott lenni egymásnak. Nem csak akkor, amikor süt a nap, hanem akkor is, amikor éppen viharos az élete. Egy társ, egy barát, ki megvéd, ki átölel. Mindig ott lenni egymásnak és segíteni. Ez a barátság, erre vágyom. Barátokra. Aki barátot talál, az kincset talál, én már csak tudom! Felbecsülhetetlen értékű kincset!

Én már befejeztem azt, amikor a gép előtt ülök egész nap a haverokkal és játszok.

Arra vágyom, hogy találjak olyan barátokat, akikkel elmehetsz kirándulni mondjuk a hegyekbe, nagyokat beszélgetni az élet dolgairól, elmenni erre arra sétálni, mondjuk kutyákkal. Olyan szép lenne.

Én nem az a típus vagyok, mint a legtöbb mai fiatal, aki iszik, eljár bulizni, egész nap gyúr, hogy jól nézzen ki és rengeteg barátnője legyen, stb. Én más világ vagyok és lehet ez a baj, hogy a magányra vagyok ítélve. Olyan osztályt kaptam, ahol nem találok ilyen embert, csak a tapló stílust, akik piszkálják a másikat, csak vedelnek, stb. Na jó, őszintén szólva ez nem fedi a teljes valóságot, mert nem mind egytől-egyig tapló, csak van olyan is, aki teljesen más, mint én és nincs meg az a közös hang. Tiszteletben tartom, hogy ő például szereti a focit, de ne kelljen már egész nap azt hallgatnom. Én nem szeretem. Osztálykirándulásra sem mentem el, hisz miért igyak olyan emberekkel, akikkel nem is érezném jól magam. Csak ittak, mást nem is csináltak. A régi ismerősök, akikkel játszottam régen, még a mai napig játszanak és ezzel nem tudok mit kezdeni és nem is hibáztatom őket. Én is ilyen voltam, csak megváltoztam és emiatt eltávolodunk egymástól, mert én már nem akarok játszani folyamatosan.

Sajnos elrontottam, mert nem iratkoztam ki az osztályból és már a közepénél járok, így elmenni nem lenne érdemes, végig kell csinálnom. Nagyon egyedül érzem magam és utálom megjátszani az érzéseimet másnak. Inkább ülök egyedül a padban és a gondolataim közt vagyok. Sok olyan ember van körülöttem akik csak érdek emberek, aki veszi a fáradságot hogy meg ismerjen az tudja milyen vagyok és elfogad ilyennek! Nagyon kevés ember van aki igazán ismer. Talán egy kezemen meg tudom számolni! Általában tudok viccelni is és szoktam is de aki tényleg igazán ismer az tudja hogy ez álca. Ők kedvelnek engem és imádnak velem szórakozni, mert vicces vagyok, de én ezt már nem bírom, belefáradtam.

Itthon ugyan az a helyzet, ami veled. Pontosan így.

Sokan mondták, hogy keresni kell egy hobbit, amit szeretünk csinálni, én sajnos nem igazán tudom, mit tudnék csinálni. Van amit szívesen csinálnék csak drága (airsoft). Egyetlen dologban találom az örömöm, az pedig a munka jelenleg. Sokat nem mehetek, mert diákmunkáról van szó, látod, régen ilyen probléma sem volt. Ma már...Na mindegy.

Imádok dolgozni és nem a pénz motivál első sorban, persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy figyelmen kívül hagyom. Hisz gyűjtök a nagy betűs életre és talán ez az a dolog, ami tartja bennem a reményt, hogy valaminek még is van értelme amit csinálok. Nehéz, rettentő nehéznek érzem ezt az utat, amin járok, de hiszek benne, hogy minden jobb lesz: hogy előbb-utóbb később ezen az úton ott fog állni életem szerelme és boldog lehetek. Vágyom rá, igen, hogy boldog lehessek végre. Vágyom arra is, hogy ezen az úton találni fogok életre szóló barátságokat is.

Álmaim közt az is szerepel, hogy ha felnőtt leszek, jó apa legyek. Egy boldog család, ez lesz minden vágyam, addig pedig amíg fiatal vagyok, tűröm a sorsom és tanulok az élettől, mert ő a legnagyobb mester ebben. Sajnos apa nem tud már segíteni, pedig biztos vagyok benne, hogy könnyebben járnék az utamon, ha ő fogná a kezem és vezetne.

Nemrégiben olvastam egy könyvet, ami szintén nem jellemző rám, de muszáj volt, mert egy olyan embernél láttam kedvenc könyvnek jelölve, akit nagyon tisztelek és szinte már bálványozom. Háborús könyv, katonákról. Furcsa mód fintora, de katona is nagyon szeretnék lenni, bár erről le kell tennem, mert muszáj. Olvasgatva internetet, más embereik tapasztalatai alapján kell így döntenem, nem lényeges. Ez a könyv a "Meghalsz, Tengerész". Számomra nagyon fontos értékei vannak a könyvnek: barátság, szerelem, egy mindenkiért - mindenki egyért, összetartás, előítélet, stb. Fantasztikus könyv és ami benne van ezred élete, a barátságuk egymást közt, az csodálatos! Bár ott lehettem volna akkor velük. :)

Kérlek ne haragudj rám, most veszem csak észre, mennyire elszaladt velem a ló és milyen sokat írtam. Bocsánat!

Talán azért, mert elolvasva az írásod, muszáj volt kiöntenem a szívem, hogy könnyebb legyen.

Lényegében annyit tudunk csak tenni, hogy találni kell olyan embereket, akik közt jól érezzük magunkat és szinte szárnyalunk a boldogságtól. Valahogy rá kell jönni, miben leljük örömünket és abból erőt meríteni. Hobbit is célszerű lenne, sajnos még nem találtam semmit, remélem neked sikerül.

Minden jót kívánok neked kérdező!

Kitartás!