Hogyan lehet elfogadni a magányt?

Jelenleg turizmust tanulok, de a nyelvészet, s a humán tudományok sokkal jobban érdekelnek, viszont tudom, azokból nagyon nehéz megélni, és sajnos gondolnom kell a jövőmre is (biztonságos, fenntartható élet ...stb) Valószínűleg, egy filozófia szakon százezer barátom lenne, de legalábbis több, mint egy tömeg-turizmus szakon, viszont matekból nem vagyok túl jó, tehát más gazdasági tárgyak nem jöhetnek szóba.

Érdekelnek tehát a nyelvek, az országok, kultúrák, új emberek (és személyes sorsuk), valamint a csillagászat s az űrkutatás is. Vallásos vagyok, erről is szívesen beszélgetnék bárkivel, viszont ez is nagyon ritka a koromban.

Külsőmmel nincsen semmi gond, na nem áll le miattam a forgalom az utcán, de azért nem tartom rondának magamat; sportolok és adok a kinézetemre, öltözködésemre is. Bár ezutóbbi egyedi, azt meg kell hagyni. :)

14- mit értesz a 'fizikai vonzódás' alatt ?

15- sajnálom, a helyzeteted, remélem ki tudsz belőle mászni, mert annyira azért nem borzasztó a magány, hogy emiatt mentális problémáid legyenek! 'Egyedül élni lehet, csak nehéz.'

16- tudom tudom, akkor jön el, mikor legkevésbé számítok rá. Egyszer például egy hónapot voltam Balatonon, tök egyedül egy szállodában laktam, s máshol dolgoztam. Három hétig senkivel nem beszéltem (mondjuk ma már biztos ismerkednénk azért na mindegy), s utolsó héten a 300ból pont a mellettem lévő szobába költözött be egy általános iskolai évfolyamtársam s a családja,akikkel eszméletlen jól éreztem magam, pedig nem számítottam rájuk. S igen az ilyen dolgok éltetnek , s éltessenek mindenkit!