Fokozatosan elkoptak a barátaim, magányos lettem, kezdetben feltaláltam magam és jól éreztem magam, viszont most már teljesen lehangoló az egész, innen merre tovább?

Ahogyan haladtunk előre az időben, egyre több barátom kezdett el hanyagolni, mert barátnőjük lett, 2 kivétellel, akikkel 3-4 havonta egyszer összetudtam ülni 2-3 órát beszélgetni személyesen, de ezeket a találkozókat is mindig én kezdeményeztem, és egyre többször ráztak le ezzel is, majd úgy voltam vele, hogy akkor én sem keresem őket, kíváncsi vagyok, hogy azok után, hogy mindig én kezdeményeztem észrevesznek-e.

Azóta sem keresett egyikük sem, ennek már 2 éve, és abban az évben a barátnőm is szakított velem, úgy voltam vele, hogy most itt az ideje egy kis egyedüllétnek, és egyedül csinálni a dolgokat.

Kezdetben az egész jól ment, elmentem egyedül éttermekbe, nyaralni, elkezdtem sportolni, kijártam a menhelyre kutyákat sétáltatni, minden olyan dolgot, amitől féltem egyedül megcsináltam, jó érzés volt, jól éreztem magamat.

Viszont ahogyan telt az idő, egyre kevésbé éreztem magamat boldognak, a 10+ éve tartó barátságból származó barátaim közül azóta sem keresett senki, nincs akivel megosszam az örömöm, vagy a bánatom, vagy akit meghallgassak, nincs akit egyáltalán érdekelne (a szüleimen kívül), hogy élek-e vagy nem, vagy csak szimplán, hogy mi van velem.

Sosem voltam a társaság közepe, mindig én voltam az, akit valahogy kihagytak a bulikból, kihagytak mindenből, akit nem köszöntöttek fel a szülinapján, hiába volt az, hogy én mindenkit pl személyesen, vagy telefonban köszöntöttem fel, senki nem viszonozta, pedig én nem szeretnék semmit, csak pár barátot, akik néha viszonozzák az érdeklődésem.

Jelenleg 26 éves vagyok, járok edzőterembe, ahol csak ilyen látásból való ismerettségeim vannak, de semmi komoly, járok biciklizni, egyedül, dolgozni itthonról dolgozom, ennyiből áll az életem.

Ha lenne barátnőm pl tanút sem tudnék magamnak mert senkim nincs.