Soha életemben nem voltam még ennyire magam alatt. Tényleg csak véget akarok vetni mindennek és akkor már nem fájna semmi.. Valaki érzett már hasonlót és ki tudott jönni belőle?

36 vagyok nő és ugyanezt érzem amit te leírtál.

De nem lehetek öngyilkos, mert kicsik a gyerekeim.

De van nem szeretem melóm, még januárban az álom munkámban dolgoztam, mostanra olyan messze vagyok tőle, mint korábban soha. De hálás lehetek ezért is, hogy van, mert olyan családi problémák adódtak amiket más munkahely lehet nem tolerálni.

Viszont elvesztettem önmagam és emiatt egyre mélyebre süllyedek a depresszióba és nagyon félek attól, hogy egyszer csak nem kelek fel többet.

Leigénytelenedtem, már szinte ki sem lépek a házból és hízok folyamatosan.

Megjártam több pszichológust, pszichiátert magán és TB alapon egyaránt, egyikük sem tudott segíteni.

#14 vagyok, még egy pár apróbb dolog ami azóta eszembe jutott és nekem segít:

-takarítás. Szar megcsinálni, de tényleg befolyásolja az ember hangulatát, hogy mennyire tiszta és rendezett a környezet, amiben van

-mozgás. Nem kell drasztikus dolgokra gondolni. Egy 10-20 perces könnyű edzés is számít,a lémyeg hogy kicsit felpezsdítse a vérkeringést.

-self-care. Rengeteget tud dobni az ember mentális állapotán, ha egy alap szinten tartja a higiéniáját, és nem izzadtan, kócosan, elnyűtt ruhákban rohad otthon.

-bárminemű alkotás. Lehet ez akár kaja is, vagy rajzolás, fotózás, színezés, vagy tényleg bármi. Viszonylag egyszerűen is sok örömöt tud okozni az embernek.

-érzelek, gondolatok kiírása naplóba, akár telefonon.