Ha már azt a sorsot szánta nekem a Jóisten hogy soha ne legyen barátnőm miért nem engedi hogy legalább saját lakásom van?

Kérdez meg magadtól miért nincsen barátaid,meg barátnőd,lakásod stb!

Apám példájával vissza térve:

Egy tipik alkoholista apja volt,verte ütötte,és 60 évesen is a 90 éves anyjára hallgat,és 38 évesen tudott venni lakást egy kisebb panelban..

Ha az van hogy két szalma szálat kell össze rakni,akkor vonít mint a 3 éves hülyegyerek a boltközepént..

Sose ért el a életben olyat amire büszke lenne,mint példaként nem volt sose élportoló,sose volt semmiben se sikeres,és csak dengődik mindennap...

itten csak te dönthetel..

Az várod hogy majd isten majd ledob egy 10/10-es szőke hajú bombázó csajt,akkor tévedsz!

Házat akarsz?

Akkor tegyél érte!

Ugyan már,mai világban akinek új építésű vagy használt háza,szerinted miből van?

Mert mondjuk tett érte,mondjuk elment legalább egy jó munkakörben szerzett állást..

Vagy szerinted akinek van 3 haverja,szerinted miért van?

Mert van közös bennük,van valamiért közös emléket vannak

Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit gondolnak rólad. Arra nem vagy közvetlen és biztos hatással. Dolgozz azon, hogy te mit gondolsz saját magadról, fejleszd az önértékelésed, önismereted, önbecsülésed. Javítsd azokat a dolgokat, amikben hiányosságaid vannak.

Ha kívülálló tényezőkben (pl. Isten akarata) keresed a problémáid okait, azzal felmented saját magad a saját felelősséged alól. Ami ennél is nagyobb gond, hogy megfosztod vele saját magad a fejlődés lehetőségétől is. Ne hibást, felelőst keress, aki tehet a rossz sorsodról!

Ne is önmagad hibáztasd! Nem azért nem sikerülnek a dolgok, mert te nem érdemled meg, vagy mert ez a sorsod. A sorsod olyan, amilyenné alakítod. Indulj inkább ki abból, hogy a hiba mindig a te cselekedeteidben van és azt keresd, hogyan tudsz javítani ezeken a hibákon. Míg mások cselekedeteire, gondolataira nincs hatásod, a saját cselekedeteiden tudsz változtatni. Megkeresheted, hogy mi az, ami nem úgy működik a viselkedésedben, ahogyan kellene és tudsz rajta javítani. Ha minden hibánál megkeresed, miért nem hoz számodra kedvező eredményt, akkor mindig egyre jobb és jobb lehet az eredmény és előbb-utóbb jól fog menni az a dolog és kezdhetsz más hibákat javítani.

Egy dolgot nem szabad: feladni és elfogadni, hogy nincs lehetőség fejleszteni. Mert mindig vannak lehetőségek, csak meg kell őket keresni. Csecsemőként járni is így tanultál meg. Folyton botlatoztál, ügyetlenkedtél, de minden botlással egyre többet tudtál meg róla, hogyan nem sikerül talpon maradnod és addig próbálkoztál, mire végül sikerült megtanulnod járni. Sőt, ha még utána sem adtad fel, akkor nem csak járni, hanem futni és táncolni is megtanultál. Ha a futást sikerült megtanulnod, de a táncot nem, akkor az már azért van, mert menet közben letértél a fejlődés útjáról és elhatalmasodott rajtad a tanult tehetetlenség. Ha az ember elkezdi azt megtanulni, hogy ez se megy, arra se vagyok képes, ahelyett, hogy azt tanulná meg, hogyan képes rá, akkor hajlamos beletörődni, hogy olyan dolgok sem mennek neki, amikre egyébként képes lenne. Csakhogy így nem foglalkozik vele eleget, hogy tényleg képessé tudjon válni. A döntés a tiéd, hogy akarsz-e fejlődni és teszel is érte, vagy inkább beletörődsz, hogy nem fejlődsz. És ennek az eredményeivel, következményeivel is neked kell aztán együtt élned.

A személyiségedet szinte korlátlan mértékben tudod fejleszteni. Olvass sokat, művelődj, tanulj, tágítsd az érdeklődésedet, hogy érdekes legyél, legyen miről beszélgetnetek. Nem fog mindenkinek minden téma bejönni, de minél érdekesebb, értékesebb vagy belülről, annál esélyesebb, hogy találsz olyat, aki ezt értékelni fogja.

Ha te magad sem értékeled sokra, akkor mások miért értékelnének többre annál, amire te tartod magadat? Ahhoz, hogy mások szeressenek, először neked kell magadat szeretni. Ahhoz, hogy mások értékeljék, aki vagy, először neked kell értékelni azt, aki vagy. Ha te magad is elégedetlen vagy saját magaddal és az életeddel, akkor más miért lenne elégedett veled és miért akarná az életét összekötni a tiéddel? Először neked kell teljes, kiegyensúlyozott, elégedett és boldog életet élned. Csak azután, hogy te már harmóniában élsz önmagaddal és az értékeiddel, utána tudsz találni valaki olyat, akinek ez az életet szimpatikus és ugyanerre a harmóniára vágyik veled és az életeddel.

Az egy nagyon súlyos tévképzet, hogy a társkeresésben fél emberek keresik az őket tökéletesen kiegészítő másik felüket. Az élet arról szól, hogy önmagadat fejlesztve neked egy teljes egész emberré kell válnod és ha ez sikerült, akkor találnod kell magad mellé egy olyan embert, aki érdeklődik az iránt az ember iránt, akivé váltál, nyitott a mélyebb megismerésre. Aztán pedig elkezdtek összecsiszolódni, hogy ennek az alkalmazkodási folyamatnak az eredményeként végül majd egyszer tényleg kiegészítsétek egymást és együtt, remélhetőleg közös irányba fejlődjetek tovább. Van, akivel ez már elsőre is könnyebben megy. Másokkal küzdelmesebb, vagy akár egyáltalán nem működik jól. De ezekből a kudarcokból is lehet és kell is tanulni, mert ez az a fejlődési folyamat, ami szépen fokozatosan alakít. Ha az első kapcsolat/házasság nem sikerül jól, abból fontos JÓL tanulni. Nem azt levonni konklúzióként, hogy te vagy alkalmatlan, vagy hogy ő volt a hibás. Azt kell megkeresni, mi az, amit te tudtál volna máshogyan csinálni és érdemes is lett volna.

A külsődön csak korlátozottan tudsz változtatni, de ezek a korlátok is sokkal tágabbak, mint a legtöbb ember gondolja. Nagyon nem mindegy, hogy a lehetőségeidből mennyit teszel meg önmagadért.

Személyesen is ismerek olyat, aki egy teljes embernyi súlyt leadott. 140 kilós dagadt fasziból, aki a busz után se tudott futni, 70 kilót lefogyott. Szó szerint egy sportos életet élő fickó lett, aki azóta rendszeresen fut maratont.

Ezzel együtt az arca, megjelenése, tartása, viselkedése, mindenben annyit változott, hogy még az ismerősei se ismerik fel. Egy teljesen más ember lett.

Természetesen így egészen máshogyan is érzi magát, máshogyan él, teljesen más a gondolkodása, közérzete, minden az életében.

Egy ilyen nagy eredményt sem lehet elérni, ha nem kezdesz el pici lépéseket tenni érte. Ő sem a 70 kiló leadásával kezdte, hanem a pici lépésekkel. Csak egy kicsivel kevesebbet enni minden nap, csak egy kicsit többet mozogni minden nap, egyre jobban odafigyelni az étkezés mennyiségére, minőségére, egyre többet és tudatosabban mozogni, az elért eredményeket minimum megtartani, ha lehet, akkor fokozni minden nap.

Tudod, van ez a tanmese:

A faluban árvíz van. Egy ember felmenekül a háza tetejére.

A víz félig ellepte a házát, amikor arra jön egy csónak.

Az ismerősök kiabálnak neki:

– Gyere, szállj be a csónakunkba!

– Nem szállok… – mondja.

– De gyere, mert jön az ár, és elviszi a házad!

– Majd Isten megsegít.

A csónak elmegy.

A vízszint emelkedik, a ház rogyadozik, amikor ismét megjelenik a csónak.

Az emberek ismét hívják:

– Gyere, szállj be a csónakunkba! Segítünk, hogy megmenekülj.

– Nem, nem megyek.

– De mindjárt összeomlik a házad, beleesel a vízbe és megfulladsz!

– Majd Isten megsegít.

Elment a csónak.

Jött a víz, a ház összeomlott, az ember beleesett a vízbe, és megfulladt.

A lelke felkerült Istenhez.

Kérdezi Isten:

– Miért nem szálltál be a csónakba?

– Hát, Istenem vártam, hogy majd megsegítesz.

– Fiam, én kétszer is küldtem érted csónakot…

Nem véletlenül mondják, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem ezt a sorsot szánta neked, hanem ezt a megoldandó feladatot adta neked, hogy megkeresd a megoldását és tanulj belőle. Amíg ezt az akadályt nem tudod leküzdeni, addig a következővel se tudnál megbirkózni. Ha ezen túljutsz, akkor majd jön a következő. Aztán a következő, majd az utána következők. Egy hosszú fejlődési folyamat végén meg elképzelhetetlen sikerek várnak rád. Azért elképzelhetetlenek, mert jelenleg még az utat sem látod az akadály után, amerre tovább kell majd menned.

Érdemes volna elolvasnod Ryan Holiday: Az akadály maga az út című könyvét.