Más is érzett valami fura gyászt 30 éves kora környékén egyedülálló férfiként?

Nos nemsokára 30 éves leszek és kiégett vagyok. Érzelmileg egzisztenciálisan mindenhogy.

13 éves koromtól próbálok ismerkedni, de szerintem túlérzékeny vagyok/ voltam. Sokáig tartott rájönnöm, hogy anyám akaratán kívül(?) mennyire megnyomorított, azzal hogy egyedül nevelt fel, apakép nélkül... emlékszem 16 évesen nem engedett el gyurni a konditerembe... Nagyon nagy munkákkal ledolgoztam, hogy ne legyek anyuci kicsi fia, így igyekszem elhidegülni tőle. Önálló életet élni, egyedül barátok nélkül. Merthogy időközben mindenki otthagyott. Összesen talán 4 lány tetszett az életemben, mind szép volt persze visszautasítottak. Ezzel pályára álltam egy 10 éves depresszió, és három pszichiátria köré. Idegösszeomlásom lett.

Megtanultam, hogy nekem nem jár szép lány! Megtanultam hogyan öljem ki magamból a vágyat és a szerelmet.

Azt tapasztalom, hogy intelligens vagyok, el lehet velem beszélgetni mindenről, megértő LETTEM ÉS ELFOGADÓ MINDENNEL KAPCSOLATBAN MERT TUDOM MILYEN AMIKOR MINDENKI GYŰLÖL! Ma már nincs bajom a melegekkel vagy romákkal akik felé, pontosabban akikre az ön-gyülöletemet zúdítottam, pontosabban azt indulatot amit a világ keltett bennem, a nők, "rajtuk vezettem le". Mindenki a volt osztályomból már párkapcsolatban él, sőt van akinek már gyereke van. Én belül pedig még kamasznak érzem magam, sajnálom a bulikat amiket kihagytam, a meg nem élt pillanatokat - bár szerintem akkor sem lenne jobb a helyzet csak több megalázásom lenne, főleg a külsőm miatt.

Viszont most 30 éves korom környékén megszűnt bennem a vágy szépen fokozatosan. Már egy nesztelen nő nem hoz lázba, olyan nekem mint egy autó kaszni nélkül, hidegen hagy. Aztán gyászt éreztem, majd ez elmúlt és át kerültem valami éterikus állapotba, ahol megértettem magamat és azt is hogy mindent a szeretet működtet és tart fent, mint egy halálközeli élmény, mint egy beavatás. Egy elragadtatás. Átláttam mennyire kicsinyesek és ostobák ezek a párkeresési procedúrák meg az egész élet, vagyis amit annak nevezünk, mert elsiklunk a lényeg mellett.

Sokáig fájt, hogy nem kellek senkinek, hogy megaláztak. De így harmincéves korom közelében, már elfogadtam ezt.

(Sokat olvasok szépirodalmat, tudományos folyóiratokat, nem a divat szerint öltözködöm mert hogy őszinte legyek annyira nem érdekel. Nem nézek sorozatokat és realityt sem! Kompromisszum képes vagyok, szívesen segítek.De úgy látszik ez nem jön be a nőknek.)

Más is átment ilyen vagy ehhez hasonló helyzeten, élményen?