Vannak itt Pesten fiúk/lányok akik magányosak és ismerkednének, barátkoznának szívesen?

17 éves korom óta vagyok eléggé magam alatt, most 29 vagyok. Akkor kezdődött minden. Barátaimmmal szétváltak az útjaink, ők belecsöppentek más körökbe én pedig nekem ez nem sikerült igazán. Ha sikerült is felszínes barátságok voltak.

Teltek, múltak az évek de csak 1 lány barátom maradt, aki vidéken él és már gyereke van.

Vele chatelek napi szinten mivel ő is hasonló természetű mint én. Neki is voltak rossz időszakai.

De mikor megyek vidékre haza, tudok vele találkozni, de csak beszélgetünk egy fél - 1 órát és kész. Még pár éve beültünk enni étterembe de volt hogy buliztunk is a covid előtt még. Akkor gyerek se volt.

Azóta neki nehéz a magánélete is, és a gyerek is ott van.

Na és itt vagyok én közel 30 évesen akinek se barátai, se ismerősei nincsenek itt Pesten. Nem hittem a lány barátomnak hogy nagy városban is lehet magányos az ember, de igaza lett. Lehet. Ő is élt itt pár éve.

A sok magányos év kitett nekem. A tinédzser és ifjú felnőtt koromban jártam el bulizni néha, de az utóbbi 10 évben 1 kezemen megtudnám számolni hányszor voltam.

Ha nem lennék ilyen egyedül és lenne több önbizalmam is nagyon szívesen járnék ki a városba valakikkel.

Még bennem van a bulizós vágy, mint aki beakarná pótolni a lemaradást.

Illetve szeretem a kiülős, sétálós-beszélgetős időtöltést is csak jó lenne még valami izgalmas dolgot csinálni mint régen.

Most elhatároztam hogy elkezdek edzeni újra, és még 1-2 dologgal is lefoglalni magam, hogy ne csak munka - punnyadás - alvásból álljon az életem.

Így hogy senkivel nem tudok lógni többnyire itthon fekszek, ülök az ágyon vagy a netet böngészem, de így nyáron keserves mert azt látom mindenki állandóan barátokkal lóg, bulizik, vagy utaznak külföldfe.

Nekem pénzem sincs nagyon mert hetekig munkát se találtam magamnak, de most 1 helyen kénytelen voltam leragadni hogy tudjak az albérletbe maradni. Gondolkoztam azon is hazaköltözök vidékre ismét, de minek? Mihez kezdenék magammal? A családom ott van aminek örülök, néha látogatom is őket. Apumhoz tudnék költözni mint pár éve, de már erőltetett lenne és meg is bolondulnék ott. Kb senkit se ismerek, az én korosztályom nagyrésze elköltözött onnan.

Nagyon az életben semmi se jön össze.

Meleg vagyok és emiatt is nehéz barátkoznom.

Nektek is van olyan érzésetek hogy kimaradtatok sok mindenből és bepótolnátok de nem olyan egyszerű elindulni mert nincs aki támogasson?

Van valaki hasonló helyzetben mint én aki szinte kilátástalannak látja az élethelyzetét?

Szívesen elolvasnám a ti jelen helyzeteteket is vagy ahogy ez alakult!

Írhatnék megannyi sort, de már ígyis annyit írtam hogy lehet el se olvassátok majd.