A jólét magányt szül?

A kapitltalizmusban mondjuk tuti, hogy egy magányos, unatkozó de felesleges tőkével rendelkező ember többet fog költeni szórakozásra, örömforrásokra, sőt motováltabb is, hogy többet keressen ezeknek eléréséhez.

A baj, félelem meg a gyűlölet igazából nem kohéziót szül, hanem ijedt csordát amit könnyű terelni. A csorda tagjai nem kommunikálnak egymással, nincs egyetértés, csak azt látják, hogy a másik is fosik, tehát ő is elkezd gyanakodni.

Szerintem inkább nevelés és szabadidő eltöltésének a kérdése.

Egyrészt régen az emberek mindig társaságban voltak, mert nem lehetett mást csinálni. Miután a legtöbb családnak lett tévéje (és nem gyűltek össze annál, akinek volt), akkor kezdődött meg, hogy volt alternatívája a társasági életnek. Majd az internet elterjedésével még több időt kezdtünk el monitor előtt tölteni. Manapság meg a közösségi média és játékok egyre inkább úgy lettek kialakítva, hogy minél additívabbak legyenek (pszichológiai kutatások és mesterséges intelligenciának köszönhetően), így még egyre több ember tölti ezek előtt ideje jelentős részét.

A problémát tovább súlyosbítja, hogy a gyerekeket sokszor a tv/tablet/mobil neveli a szülők helyett, mert ők vagy nem érnek rá, vagy ők is ezekkel töltik az idejüket és így nem marad a gyerekre és ezek a gyerekek már úgy nőnek fel, hogy a tiktok videók bámulása a normális és nem az, hogy a haverokkal lemenjen a játszótérre.

Ja és naivitás azt gondolni, hogy a háborúk összefogást hoztak. A háborúkban mindig rengeteg áruló volt, illetve a háborúk utáni pusztítás után hadurak, rablóbandák, zsoldosok és hasonló csapatok szerveződtek, akik a többieken élősködve tartották fenn magukat, hogy ne ők haljanak éhen, hanem mások.

A hadseregeket pedig első sorban a pénz tartotta egyben. Ha kiürült a kincstár, a hadsereg is felbomlott és a fenti csoportosulások egyékévé váltak.

Ez általánosságban nem biztos, hogy igaz, inkább csak a mai korra jellemző, és vetítesz. Mert amit te írtál, azt én inkább szektásodásként írnám le, amikor vallásszerű, feltétel nélküli látszólagos egyetértés van, vélt vagy valós sérelmek ill. veszély okán.

A tömeges magány leginkább a közösségi médiának tudható be. Amikor gyakorlatilag mindenki azonnal elérhető, akkor egyenként az egyén nagyon leértékelődik, és egy idő után az lesz az ember érzése, hogy mindenki pótolható, lecserélhető, sőt, felesleges, saját magát is beleértve.

Amikor a világunkat, életünket alapjaiban megváltoztató dologgal szembesülünk, akkor történelmi tapasztalat, hogy mindig csak a naivitást, optimizmust követi a kiábrándulás, és a szembesülés az érem másik, negatív oldalával. Ez a világ valódi szabadságérzetet (inkább illúziót) és végtelen számú lehetőséget adott, de sokkal könnyebb benne elveszni is, aminek a mentális betegségek ugrásszerű emelkedése már egyértelmű következménye.