Hol ismerkedjek emberekkel?
Mihez kezdjen magával egy olyan illető, aki egy isten háta mögötti kis faluban él, nincsenek barátai, az ismerősei pedig annyira ismerősök, hogy tudják az arcát és a nevét?
Nincs se pénze, se munkahelye, más sem tudja kisegíteni anyagilag, egyetemre is csak levelezőn jár.
Keressek munkát? Igen, azt próbálom már augusztus óta. Ismerkedjek az egyetemen? Azzal a tíz szaktárssal akik jóval idősebbek nálam? Meg aztán mindenkinek megvan már az ismeretségi köre, nem akarok csak úgy "odatörni" hozzájuk. Pár éve még vágytam a magányra, de lassan rájöttem, hogy ez hosszú távon nem tesz jót nekem.
Elköltözni sem tudok innen, mert ugye nincs pénzem, munkahelyem meg részben azért nincs, mert ilyen semmilyen helyen élek.
Az internetes ismerkedéssel meg az a baj, hogy előbb-utóbb eltűnnek az emberek, mert mindenki inkább a közelebbi ismerősöket részesíti előnyben.
Ezt most ki kellett írnom magamból, köszönöm hogy elolvastad, ha megtetted.
Részben megértelek, részben viszont hozzáállásbeli problémát vélek felfedezni.
Úgy tűnik, sokszor szinte keresed a kifogásokat.
A munkaügyi problémákat teljesen megértem, sajnos olyan világot élünk, ahol egy pályakezdőnek rohadt nehéz. Majd amikor már lesz 5 év tapasztalatod, téged fognak megkeresni az ajánlatokkal, viszont az első munkahelyet megtalálni (főleg, ha nem akarsz akármilyen lélekölő, ótvar helyre bekerülni) rettentő szívás.
De úgy látom, hogy az ismerkedésnél meg te magad akadályozod, hogy bármi legyen.
"Az internetes ismerkedéssel meg az a baj, hogy előbb-utóbb eltűnnek az emberek" -- Itt ismertem meg azt, aki most a legjobb barátom, és ez már tart 6 éve. Igen, sok kísérlet ér hamar véget. De ez nem csak az internet sajátja.
"Meg aztán mindenkinek megvan már az ismeretségi köre" -- És? Nem áll meg 25 évesen sem az élet, nem betonozódnak be az emberi kapcsolatok. 38 vagyok, és akiket most a barátaimnak, haveroknak, vagy közelebbi ismerősöknek mondok, azokat mind 30 feltt ismertem meg.
"aki egy isten háta mögötti kis faluban él, nincsenek barátai" -- Azért a magyar vidék nem az ausztrál tanyavilág, ahol negyed napot kell autózni, mire a szomszédhoz eljutsz. ;) Kevés olyan települést ismerek, ahonnan ne lehetne legfeljebb egy órán belül egy városba eljutni.
Az pedig, hogy az ember mit kezd magával, ha nincsenek mások, részben rajta is múlik. Rengeteg elfoglaltság van, amihez nem kell tömegbe menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!