Egy magányos valakitől mennyire normális, hogy ha valaki egyszer kedves vele, arra hajlamos nagyon rákattanni, legalábbis fejben?

Teljesen normális, vagy legalábbis érthető. Amíg az egész megmarad a fantáziálás szintjén, addig csak neked rossz.

Viszont ha átmegy a dolog cselekvésbe, vagyis elkezdesz írogatni neki, úgy intézni, hogy rendszeresen "véletlenül" összefussatok, nem veszed a jeleket, ha esetleg ő mégsem szeretne veled többet, akkor az angyon kínossá tud válni. Ilyenkor jön az, hogy te nem érted, miért volt az elején kedves, úgy érzed, csak átvert, kihasznált, mit tudom én, pedig szegény nem csinált semmit, csak igyekezett normálisan viselkedni.

Nehéz ezeket a dolgokat okosan kezelni sajnos, de azért tröekedni kell rá.

Normális, de csalóka dolog. Normális, mert ez mutatja, hogy nem veszett ki még belőle az érzelem, az érzés, és valójában vágyna a másik valaki (akárki, nem csak az említett másik személy) társaságára.

Csalóka, mert attól a másiktól való függőség alakulhat ki nála, tehát ő azt érzi, hogy a másik egy megbízható valaki, aki által kinyílhatna, így a továbbiakban rá támaszkodna. Kérdés, hogy ezt a másik hogyan veszi: magára veszi, engedi, vagy határt szab?

Fontos, hogy ilyenkor mindkét fél észnél legyen!

Az a baj, hogy tök-totál ismerős a dolog, ezért írtam le a fenti dolgot.