Mit ajánlotok egy huszonéves embernek, akiknek sose volt még barátja? Lehet élni párkapcsolat nélkül? Vagy ha meg is szokjuk az életet nélküle, érdemes úgy élni?

"Na de, 20+ nagyon ingertelen évről van szó, ezek után most mire számítsak, érted?"

Mondom mégegyszer: nem határozza meg a múlt a jövődet. Maximum befolyásolja addig a mértékig, amíg Te megengeded.

Nekem teljesen más lett a jelenem, mint a mi a múltamból következett, mivel másképp döntöttem.

"Mérgező körülmények között éltem, amiből nem volt kiút. Depressziós voltam, szorongtam, munkám nem volt, egyetemen is szenvedtem ahonnan végül a finishben kibuktam."

Ez mintha csak én lennék.

26 éves koromig egyetemen tengődtem, nem nagyon volt se munkám, se barátaim, se semmi életcélom. Barátnő akadt néha, de nem voltak tartósak és inkább fiatalabb 18-20 éves koromban.

Aztán 26 évesen elkezdtem dolgozni, akkor még egyetem mellett. Végül abba is hagytam az egyetemet és 27 évesen elmentem egy fix munkahelyre.

Azóta lassan 5 év telt el.

Az alábbiakat értem el:

28 évesen:

- visszafizetett diákhitel

- megcsinált fogak

- vettem végre egy jó telefont, kerékpárt, költöttem a hobbijaimra

- Alapvetően elértem egy normális félreteszek de költök is szintet

29 évesen:

- jogosítvány, kaptam céges autót

31 évesen:

- önálló albérlet, mert előtte csak szobát béreltem.

- jelenleg ott tartok, hogy hitelre valószínűleg fogok tudni venni egy kis lakást.

Mindezek mellett túrázok, járom a természetet. Ezzel megismertem egyrészt önmagam, másrészt a "világot" is. Rengeteg emberrel találkozom, baráti kapcsolataim is kialakultak, akiknek hasonló az érdeklődési körük. Még kisebb kapcsolataim is voltak, nem nagy sikersztorik, de azért jó érzés hogy voltak.

Összességében nem úgy kell nézni hogy "a párkapcsolat az élet értelme" hiszen mellette van ezer más dolog is. Nem mellesleg egy kapcsolat is kifulladhat, nem biztos, hogy sírig tartó lesz, pont ezért nem árt, ha az ember önmagában nézve is kiegyensúlyozott és boldog.

29 múltam, nyáron töltöm a 30-at, szintén nő vagyok. Én is mindig éreztem, hogy egyedül maradok, nem is tévedtem. És nem, ez nem egy önbeteljesítő jóslat volt, nem azért alakult így, mert ezt éreztem. Erre a korra már hozzá lehet szokni az egyedülállósághoz, olyannyira, hogy én már el sem tudnék képzelni mást. Olyan természetesnek és alapvetőnek hat, hogy így van, mint a levegővétel.

De hogy érdemes-e így élni? Nos, szerintem határozottan nem! Amíg élnek a családtagjaid, rokonaid (és persze jóban vagytok), addig még elmegy, bár akkor is tud szenvedős lenni az intimitás és a szex hiánya miatt. Ám amikor "kihal mellőled" mindenki, és teljesen magadra maradsz... hát, abba belegondolni is iszonyú.

És nem, erre az egészre nem megoldás az, hogy "foglald le magad". Ugyanis nem arról van szó, hogy unatkozol. Nem is értem azokat, akik ezzel jönnek. Vagyis de, ez kb. az a hozzáállás, hogy "ha már nem jön össze, legalább tereljük el a figyelmünket a nyomorunkról".

Tudom mit érzel. Én 23 vagyok, voltak pár hónapos kapcsolataim, de nem érzem, hogy előrébb lennék általuk.

Emellett egyre inkább azt érzem, hogy az idő előrehaladtával (most meg aztán főleg a vírus miatt), beszűkültek a lehetőségeim. Sokan már elkeltek ennyi idősen és bár viszonylag nagyobb baráti köröm van; ez elsősorban fiúkból áll. Az egyetem a végéhez közelít, ráadásul távoktatásában... pedig még ott volt összességében a legtöbb lehetőségem. Ezeket végiggondolva gyakran elszomorodok :(

Viszont, bár vannak mélypontjaim; nem adom fel a reményt. Szerintem teljesen normális, hogy bennünk van a társ iránti kiolthatatlan vágy. Elvégre társas lények vagyunk.

Fogadd el magadban ezt az érzést, ne küzdj ellene, ne próbáld elnyomni. Ha elnyomod, csak becsapod magad és legbelül úrrá lesz rajtad a keserűség.

Persze vannak emberek, akiknek nem hiányzik egy társ és ezzel nincs is baj. A te esetedben az írásodból viszont lejön, hogy te nagyon nem ilyen vagy.

Az élet értelme nem a társ megtalálása ez tény. Sok sikeres ember 'szingli' volt.

Viszont, ha te azt érzed, hogy szeretnél valakit magad mellé, ne add fel ilyen könnyen.

Fogadd el így magad és légy nyitott. Először próbálj te magad jó társsá válni és hidd is el magadról, hogy valaki majd jól jár veled. A pozitív-mosolygós kisugárzás pedig vonzza a fiúkat (engem is :D ).

Azt pedig vésd az eszedbe, hogy szingliként is ugyanolyan értékes vagy, mint azok, akik kapcsolatban vannak. Ne gondold magad kevesebbnek és az életedet se értéktelenebbnek. Rengeteg nemes-szeretetteljes dolgot tehetsz így is.

Kívánom, hogy megtaláld azt a fiút, aki majd szeretni fog! Túl fiatal vagy ahhoz, hogy feladd.

23/f