Van az az állapot amikor már teljesen értelmetlen, hogy valaki él és csak az eutanázia tiltása miatt kell szenvednie?

Csak hogy magamból induljak ki. 170 vagyok 50 kilóval, genetikailag örökített krónikus betegséggel. Emellett rossz az orgánumom (olyan a hangom mint egy 10 éves kisfiúnak és raccsolok is). Ha a szexualitást nézzük: sose volt barátnőm, a férfiasságom is kicsi és mindezek miatt szorongásom van. Diplomával egy faluban dolgozom minimálbérért és folyamatosan romlik a szemem (lehet cukorbeteg is leszek). Minden nap iszonyat fáradt és erőtlen vagyok. Mindenki levegőnek néz és csak az tart életben, hogy tudom, ha nincs munkám éhenhalok. Más alapdolognak veszi a szexet, utazást, csajozást, bulizást, nekem pedig csak annyi maradt, hogy napról napra éljek. Semmi boldogságom nincs.