Akik távoktatással vannak otthon, nem érzik magukat magányosnak?

Teljesen aterzem a probelmadat, azzal a kulonbseggel, hogy en nem tavoktatas hanem home office miatt vagyok itthon egesz nap. Van egy csomo kollegam, de nincs lehetosegem megismerkedni veluk, mivel amiota felvettek home office van. A haverjaim nekem is elfoglaltak, nagy reszuk meg egyetemre jar, nem nagyon ernek ra meg csak kisebb programokra sem, pedig jo lenne kimozdulni.

F24

Nálunk minden óra megvan tartva jelenlétiben, és hiába maszkban szenvedünk egész nap, úgy megbetegedtem most, hogy 2 hete itthon vagyok, és még mindig borzalmas a közérzetem. Inkább lettem volna távoktatásban az elejétől kezdve, mint hogy betegen feküdnék most. Nálunk jól meg is lehet oldani, összesen 2 óra van, ami igazán igényeli a jelenlétet, az egyik ráadásul tömbösítve is van, szóval a kétharmadát már le is tudtuk.

A márciusi távoktatási időszak volt életem legszebb időszaka, tökéletesen be tudtam fejezni a szakdogámat (alapszak), és eleve úgy voltunk, hogy mivel végzősök vagyunk, nem akartak szívatni a tanárok, és minden tárgyból beadandó vagy előadás kellett.

Mondjuk az államvizsga elég gáz volt online, azt aláírom, mert 10 oldalas tételekből kérdeztek 5 dolgot, és vagy tudod, vagy nem.

Persze nem mindenki olyan introvertált, mint én, ezt el is fogadom, éppen ezért lenne az a legjobb, hogyha az órákat "streamelnék", és aki akar, az be tud menni, aki meg nem, az maradhat otthon nyugiban. Vizsgázni meg lehet nyugodtan jelenlétiben, nagy termekben jól elosztva az embereket.

Te nem látod, de szerencsés vagy.

Nálunk foggal-körömmel ragaszkodnak a jelenlétihez, miközben egyre több a beteg.

Inkább lennék magányos, mint koronás. Bár, én amúgy is szeretek itthon lenni.

Én távmunkában vagyok, soha nem éreztem magam még ennyire jól. Nem is tudtam, hogy ekkora stresszforrás az, hogy folyamatosan emberek között vagyok és nincs két perc nyugtom, amíg nem szűnt meg és nem kezdtem magam sokkal jobban érezni emiatt. Sokkal jobb így, hogy csak azokkal találkozom, akikkel tényleg akarok és nincs rám erőltetve egy csomó olyan szociális helyzet, amiket a hátam közepére se kívánok. A mennyiséget minőségre cseréltem.

Más kollégám viszont megbolondul, ő azzal tölti fel magát, ha folyamatosan emberek között van, szóval tény, hogy sok ilyem ember van.

Én csak azt tudom javasolni, hogy próbáld meg azokat a programokat, találkozásokat amik vannak tartalmassá, meghitté tenni és próbáld meg mással is lekötni magad, keress egy magányosabb hobbit, amiben elmerülhetsz, a barátod nyaggatása helyett legyél többet a barátaiddal, ne tőle várd azt, hogy állandóan szórakoztasson.

Szerintem én talán hozzád hasonlóan élem meg ezt a szituációt. Soha nem voltam egy kimondottan extrovertált, társasági ember, aki folyamat megy ide-oda, ezzel meg azzal stb., de azért a jelenlegi helyzet is messze távol áll attól, amit komfortosnak érzek. Ennyi idő után pedig már tényleg nagyon hiányzik a "normális" élet és egyre rosszabbul viselem ezt.

Nálunk alapvetően jelenléti oktatás van a karon, viszont minden tanár külön-külön maga is kérvényezhette, hogy online taníthasson. Így végül összesen csak két jelenléti órám maradt ebben a félévben, a többi mind online fut. Ráadásul erre a kettőre is nagyon kevesen járnak be (mert nincsen katalógus és a diákok is eldönthetik, hogy be szeretnének-e járni vagy online szeretnék végezni azokat is). Úgyhogy ezen a két órán is kong a terem az ürességtől, de az egész campus olyan mint valami kihalt épület, síri csend van, alig látni egy-két egyetemistát kullogni a folyosón. A kollégium is ugyanilyen (de már sokszor én sem megyek vissza a koliba). Nekem például ebbe is rossz belegondolni, mert kifejezetten szerettem bejárni az egyetemre és a kollégiumot is hasonlóképpen szerettem. Motivált a közeg és már az is meghatározta a napom, hogy egyáltalán ott vagyok. Felkeltem, összekészültem, bementem, beültem az órákra, közben/utána beszélgettem a szaktársakkal és barátokkal, megvitattuk a kis dolgainkat, leültünk együtt tanulni, ettünk valamit stb., szóval egyáltalán történt velem valami. Most pedig nem történik semmi, minden nap egyforma és szinte egybefolynak a napok. Én annyira az online órákat sem szeretem, mert ez a "bámuljuk a monitort és pötyögünk órákon át" nem az én műfajom. Nagyon sokat vagyok egyedül is, mert az egyetemre kevesen járnak be, a barátaimmal nem nagyon tudok találkozni (valaki az online tanulás révén otthon maradt és távol vagyunk egymástól, míg valakivel szimplán nem tudjuk összeegyeztetni a dolgainkat pl. egyetemi órák, feladatok, szakdoga, gyakorlat stb., stb., tehát kvázi az élet közbeszól) és otthon is a nap nagy részében egyedül vagyok (a szüleim dolgoznak, a nap végén pedig már ők is fáradtak, nyűgösek stb. és többnyire csak elvonulnak valahova és "mindenki hagyjon békén" üzemmódba kapcsolnak). Érzem magamon, hogy sokkal rosszabb a közérzetem, sokat vagyok szomorú, könnyen elfáradok, többet stresszelek, többet sírok, könnyebben felidegesítem magam akár apró kis hülyeségeken is, a tanulás sem megy a szokott módon, nehezebben tudok koncentrálni, a háziállattal való cseverészés is ismerős... szóval engem nagyon megvisel és nem igazán tudom, hogy hogyan tudnék segíteni magamon.