Hogyan sikerült viszonzatlan szerelmen túltenni magatokat?

Nem baj, hogy nem hiteles. Szia, nem kell ezen többet rugózni,

sok boldogságot neked!

ArthurTailor(#6-os) válasza eddig a legjobb szerintem, de egyébkent az is segíthet ha elképzeled ahogy a kiszemelted leél egy életet valaki mással - legalábbis úgy néz ki eddig hogy segít a módszer mert egyszerűen annyira elenyészőek a hibái annak akit kinéztem hogy hiába koncentrálok rájuk.

Remélem nektek könnyebben megy majd mint ahogy nekem megy most, mert marha nehéz kommunikálni vele, szerintem fel is fogok mondani emiatt.

Kicsit szokott segíteni a beszélgetésben mikor racionalizálom mennyire nem vagyok az esete és amúgyis túl jó hozzám - esetenkent arról fantáziálok, hogy szörnyen viselkedik velem vagy én vele, bár ennek kevés eredménye volt. Nem tudom mennyit észlel ebből ő vagy a környezetem, de azzal hitegetem magam hogy semmit.

Ja és #10-es: viszonzatlanul szeretni valakit lehetséges, kicsit úgy írsz mintha a szerelem nem egy spontán biokémiai reakció lenne hanem tudatos döntések sorozatának hosszú időre nyúló eredménye. Csak remenykedhetek benne, hogy mégis igazad van mert akkor nem fogok olyan sokáig szenvedni mint legutóbb.

#16 ennyire fura lenne, hogy nem esek minden ok nélkül szerelembe?

Szerintem a szerelem hosszú együtt töltött idő alatt alakul ki és sokan tévesztik fennhangon össze a kéjvágy és a szimpátia keverékével.

A szerelemmel kapcsolatban rengeteg tévhitünk van. Ezeket tisztázandó, érdemes bárkinek elolvasni az alábbiakat, mely - a téma összetettsége miatt - kissé hosszabbra sikeredett. Először a kérdésfeltevőnek adok "nesze semmi, fogd meg jól" válasznak látszó tanácsot, majd azt, hogy a valóságban mi is történik most vele, és még néhány - egyáltalán nem teljes - következtetést a témában.

Ha valóban a szó eredeti értelmében, szerelmes vagy, akkor bizony ki kell várni azt a kb. 1.5 éves időszakot, amelyet követően elmúlik. Tehát "az idő megoldja" típusú válaszok mind helyesek. Ezen kívül szokták még azt is javasolni, hogy szakíts meg mindenféle kapcsolatot az adott személlyel (soha többé ne találkozz, a fényképeket is tüntesd el, stb.), illetve próbáld meg realisztikusan szemlélni őt, keresvén a neked eddig szimpatikusnak nem tűnő tulajdonságait. Ez utóbbi azonban rendkívül nehéz, amit az alábbiak is alátámasztanak.

Ezután tisztázzuk, mi is a szerelem. Ne tévesszük össze az erős szexuális izgalmat okozó ingerrel (a pornóban ugyanis akkor ezrével találhatnánk naponta szerelmet), de az erotikus vágyakozással sem, amely csak azt az érzést váltja ki, hogy szoros testi kapcsolatba lenne jó vele kerülni. Azt a téves szóhasználatot is kerüljük el, amikor gyakran magát a szexet azonosítjuk vele. És van még egy olyan eset, amelyet azok éreznek, akik már hosszú távon (éveken át) szexuálisan együtt vannak, és már rég kialakult köztük az a megszüntethetetlen kötődés érzet, amelyet a szeretkezés vált ki (ugyanis a szex hatásának ez a kötődés a lényege: nem a párzás, mint régen gondolták, és nem az élvezet, az örömszerzés, ahogyan ma hiszik a legtöbben).

Aki még nem tudja, annak talán furcsa, hogy ezt a bennünk támadó, eufórikus érzést (amely viszonzatlanul fájdalmasnak is hat) egy egyszerű hormon, a Phenil-Etil- Amin váltja ki, amelyet az agyunk termel ilyenkor. Röviden PEA-nak nevezik. Gyorsan bomlik, de újra meg újra képződik a szerelem alatt. Hatása hasonló az Amfetamin-hoz (speedy), csak az lassan bomlik. Tehát egy természetes drogról van szó, a szó valódi értelmében is! Ám a feldobottság érzetén kívül van egy fura mellékhatása is: egy másik hormonunknak, a szerotoninnak a szintjét alacsonyan tartja. Ez utóbbit nevezhetnénk "normálisság" hormonnak is, amelynek az alacsony szintje önmagában depressziót váltana ki, sötét, illogikus gondolatokkal. Ám a PEA ezt megakadályozza, és helyette kissé megbolondulunk. "Lila köd", "rózsaszín szemüveg", sokféleképpen hívják az így létrejövő állapotot. A szerelmünk tárgyát irreálisan mindenben szimpatikusnak találjuk, és még az általunk addig legtaszítóbb tulajdonság nála, olyan jópofának, cukinak tűnik. S teljesen nyitottá válunk arra a dolgokra, amelyek vele kapcsolatosak (pl. szeretni kezdjük azt a zenét, amelyet ő kedvel, noha addig utáltuk). Évszázezredekkel ezelőtt, evolúciósan alakult ki az embernél ez az állapot, hogy olyanok is párra találjanak, akik nem annyira vonzók.

A szerelem egy pozitív stresszes állapot, de ezt az agy nem bírja túl soká, és másfél év után a PEA termelést megszünteti (ritka a 2 évnél tovább tartó). Jön is akkor egy depresszív időszak, és a "választottunkat" - mintha egy spanyolfal mögül lépne ki - a reális valójában látjuk, mely sokaknál egy keserű felismerés, ha beteljesedettről van szó, és addig a nyitottság állapotát nem használták ki, hanem csak szexeltek.

Ma már tudjuk - a felmérések ezt mutatják -, hogy inkább örülni kell a beteljesületlen szerelemnek, és óvakodni attól, hogy szexkapcsolatba kezdjünk. Gyakran ugyanis szakítás lesz a vége, amely sokkal fájdalmasabb érzés, mint a beteljesületlenség (itt is hormonális hatások érvényesülnek, az endorfin és az oxitocin). Az pedig - bár még kevesek által ismert - tény, hogy egy újabb kapcsolatra váltva az egyébként automatikusan teljesülő hűségünk a szakítástól súlyosan sérül, és azután könnyedén követünk el hűtlenséget, ha a kapcsolatunkban komoly probléma merül fel. Ezzel pedig nem ritkán annak a társunknak okozunk súlyos fájdalmat, akinek mi voltunk az első, és a borítékolható szakítása miatt ő is elveszti a hűségességét, és így a hűtlenség hasonlóan terjed, mint egy kórokozó, emberről emberre, megmérgezve a társadalmat.

A mai botrányos világállapot - ami napjainkban zajlik - erre, és ennek generációkon át halmozódó további hatásaira vezethető vissza, melynek történelmi tényekkel bizonyítható, civilizációs összeomlást keltő hatását, most másfajta - emberről emberre terjedő valamire - fogva igyekeznek palástolni. Ez további hosszú téma, és nem is fér ide.