Hogyan tudnám elérni Aspergeresként, hogy az emberek komolyabban vegyenek?

nézd csak:

[link]

HONANN tudja bárki is, hogy Aspergeres vagy, ha nem ezzel kezded?????

Ugyanis az enyhe-közepes Asperger nem feltünö, ezt senki nem veszi észre magától.

Szerintem nálad nem ezzel van baj, hanem egyébként valami más van a viselkedésedben, ami miatt nem vesznek komolyan.

Aki emiatt nem vesz komolyan, azok miatt nem érdemes küzdeni, senkinek nem kell bizonyítanod semmit. Kevés az olyan ember, akiben nincsenek előítéletek a mi irányunkba, de nem lehetetlen ilyeneket találni!

Én azt utálom, amikor hivatalos helyen vagy az egészségügyben, ahol ugye látják, hogy az vagyok, úgy beszélnek velem, mint egy gyerekkel. Gügyögnek, meg úgy magyaráznak mindent, mint egy hülyének, vagy azzal jönnek rögtön, hogy tudnának e inkább a szüleimmel beszélni... Holott 30 éves múltam...

A kérdésed leírása rám is teljesen passzolt mindig, és én közép-súlyos autista, de egyértelműen Aspergeres vagyok (diagnosztizált, a papíron is így szerepel)

Igazából még sosem hallottam enyhe Aspergeresről. Ez egy olyan jól körülhatárolható tünetegyüttes (szindróma) ami ha van valakinek, azt már enyhének nem lehet nevezni. Csak autistáknál vannak fokozatok (széles spektrum), az "esőembertől" (Dustin Hoffmann film) a magasan funkcionálóig (erre most nem tudok közismert példát, de lehet egy matekzseni, mint az unokaöcsém és sógorom). Illetve ez így nem pontos, csak közérthető akartam lenni, mert van olyan is az alsó végén a spektrumnak, akivel kommunikálni is csak egy madzag húzogatásával lehet, miközben átlag feletti intelligenciája van.

Szóval az autistáknál nagyon széles a spektrum, de az Aspergeres egy külön kategória. (Tudom, hogy "eltörölték" de az egy szakmaiatlan döntés volt, de hagyjuk, nem akarok ezen vitázni, mert fárasztó. De nem véletlenül voltak felháborodva annak idején az Aspergeresek még 2011-ben, amikor hivatalosan megszűnt különálló diagnózisnak lenni az Asperger a DSM-5-ben. Nem 'identitástudat' miatt tiltakoztak, mert ragaszkodnak egy 'címkéhez' vagy mert ettől érzik különlegesnek magukat. Egyáltalán nem erről van szó.)

A 2. válasz nekem is tetszett volna, és bár így lenne. Fiatalabb koromban én is építettem arra tudatosan, hogy csodabogárként kezeljenek, és értékeljék hogy milyen jó fej vagyok és jó a humorom (tényleg az, mondták többször).

Ugyanakkor gyereknek is néztek, némi joggal.

Viszont más dolgokban meg mindig sokkal öregebbnek éreztem magam a kortársaimnál. Ahogy egy Aspergerestől olvastam mostanában (reddit) neki hamarabb fell kellett nőnie. Már 10 évesen ráébredt a világ könyörtelenségére, amíg a többiek még önfeledten játszottak, stb.

Nekem sokáig csak az segített, hogy egy idő után felgyűlt bennem a harag, és olyankor nagyon határozott lettem (egy rövid időre, mert a haragom gyorsan elmúlt). Na, olyankor komolyan vettek! (Nem, nem hisztiztem és nem voltam goromba, hanem határozott, és jó meglátásaim voltak az adott problémához vagy feladathoz.) Szerettem is volna "úgy maradni" de ez persze nem fenntartható állapot.

Időnként manapság is gyerekes (kissé infantilis) tudok lenni, pláne amikor el tudok lazulni méghozzá emberek között, de már észreveszem magam - vagy az "orromra koppintanak" és akkor észhez térek.

De most is rengeteg dologban sokkal de sokkal érettebb vagyok a többi hasonló korúhoz (46 vagyok) meg idősebbekhez képest is. Épp a múlt héten beszélgettünk erről a mentorommal, aki autistákkal és aspergeresekkel foglalkozó szakember.

Az sajnos egy közkeletű tévhit, hogy az Asperger szindróma enyhe autizmus. Jelentem, nem az! (Bár az lenne.)

Egyébként sajnos pont a kérdésre nem tudok válaszolni, mert továbbra is az abban megfogalmazott dolog jellemez engem is. Bár már messze nem annyira!

Ja, csak még annyit, (és végül ezért nem fogadtam el a 2. választ hasznosnak) hogy sajnos nem csodabogárnak néznek. A csodabogár pozitív jellemzés, és akik negatívan értékelik a viselkedésem, azok fogyatékosnak tartanak. Semmi pozitív nincs benne. Akik meg jelenleg megértenek, azok nem tartanak csodabogárnak, és én is kerülöm az olyan viselkedést, ami miatt az lennék. Azt szeretem, ha komolyan vesznek, már régóta nem játszok rá a csodabogár viselkedésre, mert nem hasznos nekem sem. A humorérzékem viszont megvan, de nem kell minden poént elsütni ami az eszembe jut, csak azért hogy mások kedveljenek. Akkor tényleg komolytalannak vehetnek. Inkább önmagamat adom, és nem játszmázok, amit sok neurotipikus annyira szeret csinálni.

Az egészségügyben meg, de főleg a pszichiáterek, minden páciensükkel lekezelően bántak, nem csak velem. A hatalmas egójukkal "pótolják" a szakmai ismereteik hiányait (ez is egy objektív észrevétel, nem pocskondiázom őket, csak ez a helyzet.) Szóval ők egészen más okból, nem azért mert Aspergeres vagyok.

Ha észreveszem, hogy mondjuk munkahelyen komolytalanként kezelnek, akkor úgyis harag ébred bennem, de ezt tudatosan irányítva erősségként használom fel. Ilyenkor persze nem jó a kedvem - finoman szólva - de egyből komolyan vesznek. És nem csak határozottabb vagyok, hanem "okosabb" is. Valahogy jobban fog az agyam az érzelmi involváltság hatására. (Ezt ADHD-s cikkben is olvastam: használd a haragodat pozitívan, tudatosan!)