Le lehet élni egy életet úgy,hogy mindent egyedül csinálunk?

Én is egyedül “élek”, jó, közeli családnak nevezett valami van és csak anyámon érzem, hogy kicsit is érdekelném.

Ehhez jött egy mentális betegség, ami minden szempontból várható volt így utólag-fáj a-belegondolva.

De valamiért nem vagyok képes ezeket a múltban hagyni és újra nyitni az emberek felé, értéketlen senkinekkellőnek érzem magam.

Olyan napi szinten szuicid ötletekben agyalva, amiket úgyse tennék meg, mert az fájna pár embernek, akiknek nem annyit ártottam, hogy teljesen el forduljanak tőlem.

Nagy eséllyel agykárosodásom is van, nem csak “lelki” (Ha most tudnám azt érezni, hogy van lelkem).Tehát így dilisként, kezdjek valahogy egy olyan életet, ami sosem volt teljesen átlagosan normális se, kisgyerek koromban sem és 12 éve éreztem magam utoljára nem egy teljes rémálomban. Akkor rémálom, most meg pokol.

De ez másfajta egyedül élés, mint amire gondolhattál. Itthon meg ez a legyél már normális, legyél már “boldog” nyomás még jobban padlóra térít.