Mit tegyek, ha senki sem akar velem barátkozni?

27N vagyok. Gyermekként apum külföldön dolgozott és csak minden második héten láttam egy kis időre. Anyum otthon volt, de az volt a szemlélete, hogy a barátokkal való találkozás és program mind csavargás és ezt házas nőként nem engedheti meg magának. Az alapból rossz természete rá is tett egy lapáttal, így sosem mozdult ki otthonról, még boltba sem. Nekem is suli után egyből otthon kellett lennem,hétvégén sem mehettem sehova. Sosem jöttek hozzánk vendégek, mi sem mentünk sehova, még rokonokhoz sem. Már kisiskolásként is kívülállónak éreztem magam. Mintha egy szociális készség ami másokban megvan, bennem hiányozna. Mindig "jókislány" voltam, most is jobban szeretem a csendesebb programokat.

Próbálok jó ember lenni. Tisztelet mutatni mások iránt, segíteni másokon, kedvesnek, nyitottnak lenni. Járok múzeumokban, előadásokra, önkénteskedni, templomi gyűlésre, moziba, edzeni, kisebb tanfolyamokra meg sok más programra ahol sok hasonló emberrel találkozom. De nem tudok barátokat szerezni. Mindenhova egyedül megyek. Nincs akit elhívhatnék egy kávézó beszélgetésre. Mintha eleve a kisugárzásommal lenne baj. Emiatt sokszor érzem magam magányosnak, egy olyan embernek akit nem lehet szeretni.