Ti is úgy látjátok hogy az internet korában senkinek nem szabadna magányosnak lennie aki nem akar?

Rengeteg emberrel beszélgetek most chateken, de egyszerűen kezd ez is „megölni”. Egyre nehezebb számomra fenntartani a kommunikációt, még ha azonos is az érdeklődési körünk. Nem megy, bárhogyan is akarom. Sosem voltam ennyire magányos, mint most.

Kell a személyes találkozás, mert nem minden a látott szövegen múlik. Nagyon is fontos a nonverbális kommunikáció is, meg maga a másik közelsége. Nem lehetetlen, fenn lehet tartani levelező partnereket, de ehhez többnyire az a kulcs, hogy nem chatelsz velük minden egyes nap... Na de ezzel majdnem megint ugyanott vagy.

A költözés meg egy külön téma. Ahhoz is kell tőke, hogy ki menj külföldre. Azt mégis miből? Akinek olyan rossz az anyagi helyzete konkrétan az ördögi kört futja. Ugyanis sokan épp, hogy megélnek a fizetésükből, nem hogy félre tudjanak rakni.

Sokak egyébként meg földhöz ragadtak, nem tudnák házrahagyni azt a kevés dolgot, amilyük van. Esetleg már attól honvágyuk lenne, ha egy másik városba kellene költözniük.

Hiába vannak szállást is nyújtó munkahelyek, ha az egész egy szerencsejáték... Nem látsz bele, hogy milyen.

Meg az ország nyelvtudási szintje sem a legjobb. Tehát, ha még meg is szerzed mondjuk a középfokú nyelvvizsgát, nem garancia arra, hogy Te az adott környéken/munkahelyen el is boldogulsz vele.

Továbbá ott az újdonság sokkhatása, meg a a szokások/kultúra eltérése is.

Nagyon sok a változó, és attól függetlenül, hogy Eu-ról van szó, van némi bürokrácia, amit el kell intézni.

És külföldön sincs kolbászból a kerítés!

Ismerek nem egy magyart, akik külföldön egymás hegyén-hátán élnek, hogy ne vigye el az albérletezés az összes pénzüket, mondhatni nyomorognak, aztán amikor hazalátogatnak játszák az agyukat, meg villognak a pénzzel, mert itt ugye többet tudnak költeni abból, amit megkerestek, de kint a felére se tellene Nekik...

Persze, a kényelemből könnyű beszélni, és megmondani mi a tuti, ha egyszer abba a helyzetbe kerülsz, meglátod, hogy nagyon nincs úgy, ahogy azt sokan beállítják.

Nekem jól indult az évem, megismertem egy lányt, akivel év első napján túrázni voltunk. Véletlenül futottunk össze, elbeszélgettünk, majd elbúcsúztunk.

Akkor úgy voltam, na erről ennyit.

2 hét múlva újra össze futottunk teljesen véletlenül egy túrán, és rögtön megismert, örült nekem, beszélgettünk megint, és megbeszéltük, hogy megyünk máskor is.

Nincs okostelefonja, nem ül egész nap gép előtt, 30+ éves, és teljesen másképp állt a dolgokhoz. Ő pont annak örült, hogy még csak év eleje van, és már mennyi élményt szereztünk.

Ehhez képest a mai világban 2 hét alatt kapcsolatok jönnek össze és hullanak szét, annyira rohanó minden. Meg 2 percre nem akadnak le egymásról az emberek.

Mondjuk pont azóta nem vagyok magányos, mióta nem az interneten élek.

Kérdező, nem tudom, hogy Neked mennyi tapasztalatod van, de azért a magyarok többsége egyáltalán nem nyomorog albiban, főleg nem a munkások. Ez részben annak is köszönhető, hogy ha már van annyi pénze egy személynek, akkor inkább egyedül lakik albérletben, mintsem, hogy megossza azt, még ha nem is tud spórolni ez miatt. Ez főképp vidékre igaz. Pesten már azért nyugatiasabb a szemléletmód, és ez az ingatlanpiacon is kez meglátszani. De, még mindig az albérletek többségének egyszerűen nincs kapacitása, hogy 2-3 embernél többet kiszolgáljon. Tehát szinte lehetetlen túlzsúfolni, mert nem férnek el.

Tehát többnyire a fiatalabb korosztály, az egyetemisták azok, akik hajlandóak/kénytelenek összeállni másokkal, de az már kirívónak számít Náluk is, ha 4-en vannak egy albérletben. De azok is általában konkrétan hallgatóknak van kiadva.

Ellenben például Angliában, ahol már alapjáraton úgy vannak kialakítva a bérbadandó épületek, hogy 6 személyt fogadni tudjon kis szobákban. Mindegy, hogy egyetemistáknak vagy megélhetési migránsoknak van-e kiadva/meghirdetve. Konkrétan olyanok azok a házak, mint egy tyúkól, mindenkinek megvan a maga fekvőhelye, de a többi része az közös gané.

Ez az ország egyszerűen nincs erre szocializálódva, ez a nagyszabású albérletezés az elmúlt 15 évben lett ekkora „divat”, mert most nőtt fel az új nemzedék, akik csak álmukban laknak saját ingatlanban. Ellenben a szüleink korosztályát, akik már huszonévesen vettek saját házat.

Ezt vagy elfogadod és megbékélsz a helyzettel, vagy tovább szapulod az embereket, akik rohadtul nem tehetnek semmiről, de ha mind ki tudna menni külföldre, akkor megnézhetnéd magad nyakig a szharban. Tehát inkább örüljél annak, hogy még van rendes szakmunkás ember... Mert lassan az is hiánycikk!