Más is van, aki szinte nem is találkozik emberekkel?

Munkahelyemen találkozok emberekkel, egyébként remeteként élek.

Keres munkahelyet, mi lesz veled 20 év múlva, nem nagyon fog felvenni senki, ha ilyen sokáig nem dolgozol.

Tinikoromban beértem heti 1-2 találkozóval, 3 már sokszor sok volt, ahogy egy 1 hetes tábor is. Ha nyáron 2 tábor volt, az már abszolút a tűrőképességem határa volt.

Jött az egyetem. Laza szak volt, aránylag nyugodt élethelyzet (legalábbis a gimihez és a mostanihoz képest), nem kellett minden nap korán kelni, sok szabadidőm volt. Akkor egy heti 2-3-4 tali jól esett, ez sokszor akár nagyobb közösségekben.

Elkezdtem dolgozni, alapból kevesebb szabadidő, sőt, minden év úgy jött ki, hogy kifejezetten kevés szabadidő, sok stressz.

Heti 1 nap munkán kívüli tali bőven elég, majdnem sok is.

Sőt, azt vettem észre, hogy konkrétan a munkahely sok, tehát hogy ott pl 42,5 órát emberek között ülök, néha beszélgetünk, már ennyi elég a fajtársaimból.

2019-ben meg állandóan változott az életem, folyamatosan hatalmas stressz ért és a komfortzónámon kívül voltam.

Így meg abszolút nem kívánom a társaságot.

Ugye mindig tömörülnek a programok (ez se tudom, hogyan, valami Murphy) és ha egy héten 3 vagy 4 összejön, 1 hónapig pihenem.

Nálam ez már az egészségesség határát súrolja.

Ha nyugodtabb, kertvárosiasabb övezetben lakhatnék és nyugodtabb élethelyzetben lennék, tuti jobb lenne a helyzet valamivel.

Vagy szereznék egy férfit magam mellé, de nagyon sokszor úgy érzem, gondolom, hogy ő is bőven elég lenne nekem...

27/N

Suliban találkozom emberekkel, meg utcán, templomban, stb. De találkozni csak ritkán szoktam. (Néha közösségi program, 2 különóra)

Eléggé leépültek a kapcsolataim a szorongásom miatt. (Önbizalomhiány)

Szerintem neked is ilyesmi állhat a háttérben.