Majd 30 éves létemre elég infantilis vagyok, mégis kikkel próbáljak barátkozni ilyen helyzetben?

Jó pár éve elzárkoztam az akkori barátaimtól-ismerőseimtől, abból kiindulva, hogy nem tudtam elfogadni magam több szempontból. ..azóta pedig ezáltal, és a nagyrészt magány által még trébb lettem.

Most még enyhén megvan bennem, hogy a rombolásom helyett építsem magam, de fogalmam sincs,h minimális társasági élet nélkül hogyan maradjon bennem a lélek, hogy megtegyem az erőfeszítést igénylő feladatokat is.

Viszont most már kicsit se tudom megjátszani magam, nem is akarom, és nem tudom hogy kezdeményezhetnék bármit, ha egy normális ember szemszögéből elég korlátozott vagyok.

Bírjam ki valahogy, míg valamilyen terápia által oldottabban tudok viselkedni?

Vagy kutassak hasonló emberek után, a kölcsönös megértés általi oldott légkörért, ami csak a szerencsén múlik,h működőképes-e?