Mit csináljak most? Teljesen összeomlott az egész életem😭😭

Ha már mindenki megosztja a storyját, akkor én is azt teszem, háthat példaértékű lesz, legalábbis az első fele, a másodikat nem ajánlanám követni egyhamar...

Elkezdődött az életem, ovi, hogyan is mondjam?! semleges, voltak emberkék akikkel játszottam de egy 44 ezer fős lakótelepen lakok, minden gyerek aggresszív, "enyém enyém enyém, ez is az enyém" korszakban volt, kisebb konfliktusok adódtak abból, hogy bevittem játékot és ráfogták, hogy az övéké, sőt ebből gond is volt, később meg is tiltották, hogy játékot vigyen be bárki is. "Kicsit" érettebb voltam gondolkozásban mint az összes többiek, nem ösztönylény voltam mint a legtöbben abban a korban, hanem már akkor is volt viszonylag komplexebb logikám, érzelmi intelligenciám, nem illettem be, magányos voltam, pont...

Apám ivott, vert minket anyám ivott, ki volt egész nap éjjel ment a vita, ebből adódóan egy önpusztító alvásmód alakult ki nálam. 24 órában kevesebb mint 2 órát tudok aludni egyhuzamban.

Apám meghalt 9 éves koromban, anyám férfiről férfire, koszosabbnál koszosabb csöves kinézetű alkoholtól bűzlő füstös rekedthangú parazitákról parazitákra ugrált, nyögött hangosan, később viták tömkelege, adósságok felhalmozása, elúszott a második lakás ami annak idején egészen 16 éves koromig az volt, hogy majd megkapom a népliget mellett, a pénzből semmi, adósságok fennmaradtak, egyedül anyai ágon van nagyszülő, egy "nagymama" bár nem úgy viselkedik, mivel 12-13 éves koromban megemlítettem anyámnak a kiingásait, hogy addigra már vagy 100 emberrel volt, és milyen hangokat hallok át, nyögések, csattogások, cuppogások, de a válasza az volt, hogy egy szexorientált kis vakarcs vagyok, hári jános, és, hogy biztosan az internetről nézek ilyen dolgokat, pedig ott volt a szeme láttára zajlott minden, csak így akart lerázni, hogy nehogy egy kis érzelmi támaszt is kelljen nyújtania számomra.

Általános suli? Eltel... voltak jövő menő "barátok" akármennyire voltam tömegben folyton magányosnak éreztem magam, kisebb konfliktusok, de az talán átlagosnak nevezhető.

Közép suli?! Rémálom, nem hittem volna, hogy csúszhatok még lejebb a társadalmi létrán, bár olyan átlag 3-4 -es tanuló voltam úgy, hogy egyszersem néztem bele a könyvekbe idehaza, soha nem csináltam leckét, ezért a tanárok nem kedveltek, de az osztályzatokat stabilan tartottam. Rengeteget piszkáltak, dolgozgattam, így volt pénzem, általában márkásabb ruhába jártam, kinézetem meg őszinte választ írtam eddig is, és most nem szerényet szóval a kinézetem jó, talán alacsony vagyok 178.3 de nincs más testi gondom, nem is ez volt a fő indok amibe bele kötöttek, hanem abba, hogy olyan volt a viselkedésem mint egy zombinak, nem tehettem róla, családi dolgok, munka, suli nem tudtam úgy reagálni a poénkodásaikra, mint ahogyan az őt várták volna, ezért lettem céltábla, első évben csak gúnyolódás, teletömött kapucni, kabátomat, táskámat nem hagyhattam a teremben mert biztosan beleöntöttek valamit, vagy beleraktak rohadó szendvicset, vagy rágókat, második évben elfajult a dolog, rögtön az első hónapban egy ceruzát állítottak a jobb karomba, legalább másfél centi mély vályat, ekkor neki mentem az illetőnek, és mivel a tanár engem látott nem fogadott el semmi indokot, példaértékűen irdatlanul megbüntetett, egy lépésem volt a kicsapásig, pedig higgadtan magyaráztam el, hogy mi történt, de mindenki azt állította, hogy a ceruza akkor állt belém miután neki estem, egységesen mindenki ezt mondta, még abban az évben elvették a telefonomat, kivették a kezemből, elrohantak vele a terem végébe valakinek átta az illető mert amikor elkaptam és kértem, hogy adja elő, buszkén mondta, hogy sehol nincs nála, és tényleg sehol nem volt, mindenki csak nevetett üvöltve, amíg én kétségbeesetten kértem, hogy adják elő, megdolgoztam érte, nem került aznap elő, ez volt kedden, pénteken délután egy végzős jött és mi a tornaterem öltözőjében voltunk bejött és oda dobta hozzám erősen, mint egy frizbiz és nevetett, végig pókhálósodva a kijelző, beázva, használhatatlan ez egy iphone 6 plus volt, megdolgoztam érte, szerettem fotózni és rendkívül jó minőségű képeket készített, használtan jutottam hozzá, de akkor is... persze tűrnöm kell mégegy dolog és repülök mert úgyis a többség engem mondott volna bűnösnek.

Tehát középsuli a fenti, kijártam.

3 éve elkezdtem dolgozni Kertészként, nem amolyan főkertes "melósként" hanem ez rendes magánkertépítés, mint egy kaliforniai álom... legalábbis olyan volt az elején, utána jöttek a fizetetlen túlórák, "be kell fejezni még ma, ezt még meg kell csinálni még ma, addig nem mehetsz el amíg nincs megcsinálva, különben is hogy jutsz haza??? (ez budapesttől 110 kilóméterre volt, tényleg nem tudtam volna haza jutni, a táska pénz minden a kocsijában a főnöknek, ezzel zsarolt)

Utána már mindent is kellett csinálnom, nem csak a kertészet, hanem ment a csicskáztatás, bútorhordás a főnököknek, persze a saját munkámat akkor is el kellett végeznem, csak azon felül... fizetetlenül. Megelégeltem, bármennyire is jónak tűnt a fizetés, reggel 3:45 kor keltem és este 21:30 előtt sohasem voltam otthon szombat és vasárnap is a hét minden napján így kerestem 400 -at, mindenki mondta, hogy milyen jó pénz, maradjak, a kihasználás és leépülés ellenére.

Itt kezdődik a második rész

Otthagytam az egészet, és jelenleg szürke irodai munkát végzek, mivel közgazaságit végeztem, de mégis ez a sivány életem csúcspontja, pedig itt is határidők vannak, stressz, kocsim sincs, az életem 19-22 éveiben ráment mindenem, hogy az adósságokat törlesszem, jelenleg nullánál áll minden adósság, nincs kapcsolat muterommal, élem a saját életét albérletben nincs hiányom semmire ami materiális....

de az albérlet csak egy mókuskerék, bele estem nem tudok kijutni belőle, kellene egy pár, de nem tudok párt találni undorodom a nőktől, egy olyan ember mellett mint az anyám, azok után amin keresztül mentem, bármennyire is próbálom bemesélni magamnak, hogy nem minden nő ugyan olyan, sajnos az élet úgy működik, hogy vannak a férfiak akiknek üríteni kell, a kortrásaim és a fiatalabbak is mind két kattintásra fent vagyunk a neten és írunk a másiknak, hogy na mizu?! <3 ;P és már kelletik is a csajok magukat a buszon, villamoson kocsikban csak azt látom, hogy mindig ott a kezükben a tella, és vagy 30 pasi írogatja nekik, hogy hogyan hajtogatná meg az éjjel, így nehéz versenyezni, persze vannak sokkal jobb kinézetűek... ráadásul bennem már nics is meg a gusztus, hogy én hajkurásszam őket, beletörődtem, ez nem segítségkérés

viszont ha úgyis meghalunk, minden út oda vezet, hogy egyszer végleg meghalunk, akkor mi értelme bármit is letenni az asztalra, mi értelme végigszenvedni az egészet? Nem látom az életben semminek az értelmét mert bármit is teszek egyszer úgyis örökre meghalok, ezért fogom jövőre megölni magam, azért adtam magamnak egy év haladékot, mert meg fogom szerezni az első kocsimat, hallgatom a dreampop, indiepop, alternatív zenéimet, ordítva a szövegét, rá fogom kényszeríteni magam, arra, hogy először jól érezzem magamat, de ez véges lesz, nem tudok tovább így élni magányos vagyok, tudom mi a megoldás, tudom mi lenne az átmeneti megoldás, barátokat kéne szereznem, barátnőt, de ez nem fog menni, semmi jót nem látok az életben, mindennek vége lesz egyszer, és ha úgyis meghalok akkor nem mindegy, hogy előbb vagy utóbb, ha még rádobnék egy két évet az is mind semmivé vállna.

De azért kitartást kívánok, "hátha egyszer jobb lesz"...

Hát sziasztok,

Én is végig olvastam a történeteket ideáig, és azért remélem tudok valamicskét segíteni, illetve, hogy őszinte mindenki.

Én egy picit más háttérből vagyok. Nem vagyok magyar származású, de itt születtem és nőttem fel teljesen, szüleim háború után szegénységből jöttek. Ha anyagilag nem is, de lelkileg sok mindenen és gondolaton, kudarcon átmentem. Kaptam ilyen-olyan megjegyzéseket is származásom miatt. De ezekkel nem kell foglalkozni, mert csak rosszindulatból, kötekedésből jönnek -vannak jó, kedves emberek is.

És tudom, hogy nagyon sok múlik a környezeten, ismerősökön is, honnét jön az ember, milyen lehetőségei vannak. Van egy ismerősöm aki börtönt ült, alkoholista és drogos mégis felállt szinte teljesen, egy másik még most is drogozik, de azért ő is "stabil" és próbál változtatni.

Van egy értelmi fogyatékos húgom és a szüleim kapcsolata sem a legjobb.

Pályakezdőként dolgozom egy nagyobb cégnél, és habár jó, de olvasva mik történnek másokkal, máshol a nagy világban teljesen abszurd az egész, főleg az érzéketlenség a "jobban" élőktől - de ha irigykedni, kifogást találni kell az könnyű-. Nem az, hogy rossz indulatúak, hanem kényelmetlen a probléma és nehezen vagy nem akarnak szembesülni vele, így javítani sem rajta.

Régen volt itt egy jó segítő közösség, remélem most is vannak néhányan, mert be kell látni a legtöbb "boldog" ember nem ilyen honlapokat néz, aki meg igen, az teljesen önkéntes alapon szabad idejében kell, hogy tegye, jó szándékból. De azért vannak még támpontok, ilyenkor is, bár nehéz megtalálni őket.

Nézegettem ilyen kérdéseket is, itt van 2 ilyen kérdés, amibe szerintem hasznos válaszok vannak:

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__emberi-tulajdonsagok..

https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__..

Én a pici dolgokat próbálom élvezni, mert ha túl sokat várunk el magunktól, akkor mindig csalódás az egész. Örülök, ha egy finomabb valamit ehetek a kis fizetésemből hétvégén -azt megpróbálom minél jobban kiélvezni- vagy ha nincsen veszekedés otthon, találok valami jó zenét az interneten az is jó már.

Szoktam énekelni is magamban, mindig jobb kedvre derít, akkor is ha már nem bírom. Például végig mentem az utóbb évtizedek slágerein és mindig ha találok valami jobb dallamot kicsit elvagyok.

Itt ezen a honlapon évenként lehet visszamenni 1952ig például, ha rámegyek az évre. Sok idő végi hallgatni egyenként, de nem kell pénz hozzá, - én véletlen szoktam nézni az éveket és számokat.

[link]

Vagy csak nézegettek néhány ideál "képet", tudom úgysem valószínű, hogy eljutok oda, de szépek és egy pillanatra elfelejtem a bajaimat, például egy csendes nyugodt táj és mellé valami esővíz hangja.

[link]

[link]

Illetve végig mentem minden nagyobb valláson is, itt-ott beleolvasa az érvekbe, mert általában az olyan emberek mindig picit pozitívabbak.

Aztán egy nap, amikor már tényleg "sok volt" csak beültem a közeli plébániára egy misére. Ugyan minek járnak oda az emberek? mondtam.

És akkor fura mód jobban lettem, elment a "semmi értelme, igazságtalan az egész, amit mondanak.." érzésem.

Azóta is járok oda és olvasgatok. Lehet egyesek ezt nem hiszik el, de nálam jobb lett a dolog.

Olvastam azt is, hogy egyesek, nők háború után, hogy tudnak felállni, amikor a családjukat lemészárolták és megerőszakolták őket, akár még erőszak alatt is született a gyermekük és AIDS pozitívak stb. Ha nekik lehetséges a felállás, akkor nekünk is. KELL - én így állok hozzá-

[link]

Mindenkinek minden jót kívánok és javulást mindenben. :)

*utóirat, a fentiek óta, olyan ember, mint én is megtanultam nevetni és jobb kedvűnek lenni, én sem értem. De nem kilátástalan soha.

Hát egy nagyon szép napot!

Olyan rossz volt olvasni, amiket írtatok, hogy szinte megjött az életkedvem :). Nem viccelődni akarok. Csak köszönöm, hogy alkalmanként van, aki felnyissa a szemem. Vagy csak támaszt ad, hogy más is él problémával, talán nagyobbal, mint én.

Ha tudnám, hogy mi jön, azt hiszem, keresett ember lennék. De tapasztaltam, hogy van tovább. Lehet új munkát, életet találni, a legváratlanabb alkalomkor jöhet lehetőség. Vagy akár ott is van, csak nem mer lépni az ember. Persze a családunkat nem mi választjuk, hogy hová születünk. De én úgy látom, hogyha nem is látszik a cél, sokszor az út a fontos. Lehet közhelyes, de merítettem belőle erőt: ha egy senki vagyok, nincs veszteni valóm.

Emberek mi a fa##?

Ha lesüljedtek a társadalom leg szánalmasabb leg alja szintre és az öngyilkosság mellett döntötök. Akkor ha az életetek ennyire szar és elviselhetetlen legalább a halálotok legyen érdekes, egyedi és élvezetes.

Mi olyan különleges abba h leugrasz a 4ről?

-Én vennék repülő jegyeket és sok ezer méterről ugranék le, mert zuhanni csodás érzés.

De a tanácsom.

Az öngyilkosság csak akkor lenne érthető ha: anyád meghalna, bátyád kitenne vagy szolgaként használna, apád totál lemondana rólad és talád is. Szóval az utcára kerülnél. Ebben az esetben érthető lenne ha bemennél az egyik boltba és vennél egy liter vodkát...a folytatást gondolom érted.

Viszont én ebben a helyzetben a következőt tenném. Vonattal a legközelebbi repülőtérre, repülőjegy valahova messzire, lehetőleg keletre. Elmennék nagasakiba, majd megpróbálnám megmászni a K2-t ami az egyik legveszélyesebb hegy 🗻.

Lényegében amíg futja a pénzem addig halálos dolgokat csinálnék. Mert már úgyse lenne mit vesztenem.

Miért van az, mondjátok meg nekem, hogy általában azok az emberek írnak ki ilyen szomorú, depressziós segítségkérő storylineokat, akik egyébként olyan értéket képviselnek, olyan dolgokat értek el már akkor, amikor a kérdést/kommentet leírták, amiket azok hírből sem ismernek, akik basztatták az adott személyeket??

Legyetek büszkék arra amit elértetek eddig, gondoljátok csak végig, hogy mi mindenre lehettek még képesek, úgy, hogy már ennyi mindent elértetek, csak képtelenek vagytok értékelni, felfogni egyáltalán, mert elvakítanak a negatív érzelmek.

Ott van pl a 13mas esete, az ember megdolgozott azért amit a testén hordott egyáltalán, lemerném fogadni azok akik basztatták anyuci apuci nélkül ott csöveznének valami híd alatt.