Van itt olyan aki 30 feletti, és még nem volt párkapcsolata?

Igen, van.

Lehetett volna, ha feladom az elveimet, vagy összejövök olyannal, aki szexuálisan nem vonz, csak emberileg szeretem. De nem tettem, inkább útjukra engedtem őket és találtak is hozzájuk való párt, akik vonzónak is találták őket, s ennek én maximálisan örülök.

Hogy közben én egyedül maradtam, az meg az én egyéni szociális problémám, elvégre csak magamnak köszönhetem, nem?

Annyira mostanra már nem zavar. Ha látok boldog párokat, akkor se érzek semmit. Se jót, se rosszat. El vagyok a magam kis mindennapjaiban.

Egy igaz, őszinte barát sokkal jobban hiányzik, mint a testiség.

Én 38 évesen nősültem és az volt az első (máig egyetlen) párkapcsolatom. Most 47 évesen boldog házasságban élek.

Az az igazság, hogy korábban elégé el voltam foglalva a tanulmányaimmal és a munkámmal (munka mellett is jártam egyetemre). Nem akartam egy párkapcsolattal tovább nehezíteni, bonyolítani az életemet. Akkor teher lett volna, ami ma boldogság. Nem voltam felkészülve rá, így nem találtam olyat aki kompatibilis lett volna velem. Az életmódom nem volt rá alkalmas korábban és így lelkileg sem voltam rá kész.

Én 38 évesen nősültem és az volt az első (máig egyetlen) párkapcsolatom. Most 47 évesen boldog házasságban élek.

Az az igazság, hogy korábban elégé el voltam foglalva a tanulmányaimmal és a munkámmal (munka mellett is jártam egyetemre). Nem akartam egy párkapcsolattal tovább nehezíteni, bonyolítani az életemet. Akkor teher lett volna, ami ma boldogság. Nem voltam felkészülve rá, így nem találtam olyat aki kompatibilis lett volna velem. Az életmódom nem volt rá alkalmas korábban és így lelkileg sem voltam rá kész.

azt tedd hozzá hogy vallásos vagy

Nekem egyetemi időszakom alatt volt több kapcsolatom, de nem érzem, hogy ezzel 30 évesen előrébb lennék azoknál, akiknek nem volt.

Egyrészt alapvetően elvagyok, másrészt néha elgondolkozom, hogy jó lenne valakivel összeköltözni, családot alapítani, meg miegymás.

Amúgy több ilyen ismerősöm is van.

Ha jellemeznem kellene őket:

Külsőre nem megnyerőek, átlagosak vagy átlag alattiak, elhízott, kopaszodó, 40-esnek kinéző vagy éppen túl vékony, összeesett, betegesek.

Belsőre a csendestől a folyton süketelőig vannak, de általában értelmetlen témákról beszélnek és kifejezetten unalmas, kellemetlen emberek. Egyszerűen olyanok, akiknél ha választanom kell, hogy velük vagyok vagy egyedül akkor az egyedüllétet választom.

Valamilyen szinten "megrekedtek" a fejlődésben. Egyik otthon él a másik szobát bérel, nem takarít, egész nap gép előtt döglik. Leginkább a "mama hotel" és a "kollégiumi fíling" jellemzi őket. Meg alapvetően nem látom azt, hogy tartana bárhova az életük, lenne bármi célja a létezésüknek, csak úgy vannak a mában. Sajnos magam is ilyen közegben vagyok, igaz anyagi kényszerből. Nyilván kollégium alatt más volt ismerkedni, mint most ahol 30 évesen nem kellemes azzal jönni, hogy amúgy van 1-2 lakótársam és egy félszobában "élek".

Igazából néha elgondolkozom, hogy ha nő lennék, akkor egy okot sem tudnék felhozni, hogy miért is akarnék velük lenni. Az a baj, hogy magam is pont ebbe a kategóriába tartozom.