Hogy adjam a tudtára hogy zavar?
Figyelt kérdés
Fél éve költöztünk a sógornőm mellé a férjemmel, és nagyon zavar hogy állandóan átjár. délután altatom vagy már alszik a gyerekem, és én is pihenek, pont akkor jön be. Nem akar semmit, csak benéz, olyan mintha ellenőrizne. A férjem délutános olyankor szokta. És ilyenkor rendszerint felriad a kicsi én meg félkómába. A másik meg hogy gondol egyet a gyereke, és csak úgy bejön, alig lehet kiküldeni. Megbántani nem akarom de úgy érzem semmi magán szférám. Mit tegyek? Ezt igy már elmondtam a páromnak. Amikor a gyerek bejön, rögtön rámolja szét az én gyerekem játékait, nem győzök rászólni vagy 10x hogy nagyon ne pakoljon szét mert utána úgy hagy mindent, és kezdhetem előlről a takarítást. Tehát se kopogás semmi, rögtön nyitják az ajtót a gyerek is, és már bennt is vannak.2019. ápr. 2. 16:40
1/7 anonim válasza:
Zár nincs az ajtón? Illetve szólni a férjednek hogy beszéljen a tesójával?
2/7 anonim válasza:
Mit jelen a " mellé" pontosan? Mellete lévő lakás, ház? Esetleg ugyanazon lakás másik szobája? Ha az első kettő közül valamelyik, egyszerűen zárd be az ajtót!
Ha többször zárt ajtót talál, előbb-utóbb csak leszokik a kéretlen látogatásokról.
3/7 A kérdező kommentje:
Sajnos albérlet, és ki kellene cseréltetni az egész ajtót, mert rossz benne a zár is, és a tulaj nem törődik semmivel. Mi meg nem fogjuk a saját pénzünkön kicserélni a zárat meg az ajtót, úgyis fél év múlva megyünk innen.
2019. ápr. 2. 16:51
4/7 A kérdező kommentje:
Ez egy udvarban lévő ház tehát nem iker ház mi elől lakunk, ők hátul.
2019. ápr. 2. 16:52
5/7 anonim válasza:
Akkor éjszakára sem tudjátok bezárni a bejárati ajtót a házon?
Vagy ha elmentek otthonról, ott marad tárva-nyitva???
6/7 A kérdező kommentje:
Nincs tárva nyitva, csak becsukni tudjuk. A külső ajtót is.
2019. ápr. 2. 16:56
7/7 anonim válasza:
Tegyél fel egy reteszt,az olcsó és könnyű feltenni.Engem egyébként idegesítene ha nem tudnám zárni az ajtót,sógornő nélkül is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!