Féltékeny barátnő. Tudok ezzel kezdeni valamit? Egyáltalán érdemes foglalkoznom ezzel?

Édesanyámnál töltöm a nyarat, aki egy olyan lakásban él, ahol van egy nagyon közös udvar a többi lakás lakóival. Ezt a típust nem tudom hogy nevezik másképp, de nem ikerház tudtommal. (Esetleg ezt megírhatná, aki tudja ennek a tisztes nevét. :D)

Szóval mesélte nekem, hogy az egyik szomszédunk, akivel jóban van, nyárra elutazott valahová, és addig a fia lesz itt a barátnőjével. A srácot már látásból ismertem korábbról, mivel többször szoktam anyámnál aludni. Köszönt eddig, de nem beszélgettünk. Nem is érdekel.

Anya mesélte nekem, hogy a srác barátnője is milyen rendes, ennek örültem is. Csak van egy kis bibi. Nekem egyáltalán nem köszön vissza a lány, sokszor elfordul tőlem, így még az arcát se tudtam megnézni, mindig csak oldalról vagy hátulról látom, mert amint észrevesz, rögtön elfordul tőlem.

Nekik is és nekünk is van kutyánk, ki szoktuk őket engedni az udvarra, ahol egymással játszhatnak, futhatnak egyet.

Na most engem sértett ez a bunkóskodás, nem is értettem mi baja van, nem ismerjük egymást sehonnan.

Múltkor mikor kiengedtem délután a kutyánkat az udvarra, a srác is kiengedte az övéjüket, kiment a lakás elé, köszönt nekem, erre kapásból kivisított neki a csaj, hogy "Ne legyéééél kint, amikor kint van az a csaaaj!". Visszafordult a srác hozzá, és rászólt, hogy ezt fejezze be, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Akkor vált bennem világossá, hogy valószínűleg féltékeny, hiszen mi más baja lenne velem, amikor nem is ismer?

Azóta akárhányszor kimegy a srác az udvarra, a barátnője már morog, nem mindig érteni mit. Ha köszön nekem, a csaj már idegbajos, ezért egy ideje inkább nem köszön a barátnője jelenlétében. Elmeséltem anyunak, mert egy hétig nem volt otthon, addig én vigyáztam a kutyára és rendbe tartottam a lakást, meg nekem is dolgom volt, eljártam. A buszon is találkoztam a lánnyal, ott is elfordult tőlem egyből. Anyámnak a mai napig köszönnek mindketten, csak velem ilyen a lány, meg mostmár a fiú is csak akkor mer köszönni, ha a lány sincs otthon, gondolom (mert olyankor nem megy a visítás).

Na már most! Gondolhatjátok, hogy nagyon feltornázta az egómat ez az egész, főleg a féltékenykedésre hajlamos felhasználók. A valóság viszont az, hogy ezzel a viselkedéssel a másikat is kellemetlen helyzetbe hozzátok, csak megemlítem.

Először csak magamban mérgelődtem, hogy hogy lehet valaki ilyen debil, nem normális, elmebeteg, de azóta már igyekszem ignorálni az egészet.

Esetleg valamikor lesz arra esély, hogy befejezi ezt az utálatos viselkedést a lány és velem is normális lesz, mint anyuval, vagy elképzelhetetlen?