Idős, mentálisan leépült szomszéddal mit lehet tenni?
Figyelt kérdés
A szüleim melletti lakásban lakó néni az utóbbi időben sajnos teljesen megbomlott, demencia vagy alzheimer, nem tudom. Iszonyat dolgai vannak, például éjjel nekiáll kirángatni a bútorait a folyosóra, mondván ő költözik. Fél év alatt kétszer árasztotta el a lakást vízzel, mindkétszer azért mert a csapot a mosdó és a kád közé fordította, de azt nem tudta megmagyarázni hogy miért. A lányáék messze élnek és egyáltalán nem foglalkoznak vele, próbáltunk szót érteni velük de hiába. Félek egyszer rárobbantja a gázt anyámékra. Milyen lehetőségeink vannak?2017. dec. 14. 20:55
11/12 anonim válasza:
Az önkormányzatnál kérnék egy szociális munkást,akik minden nap megnézik az öregeket,bevásárolnak nekik,stb.
12/12 anonim válasza:
A lánya kötelessége, hogy vagy magához vegye vagy fizessen egy gondozót vagy elintézze, hogy felvegyé kegy szociális otthonba ahol 24 órás felügyeelt alatt lenne. Azt elvárni, hogy majd a szomszéd ránéz és vigyáz rá az nonszensz. Ha jól tudom, már törvénybe va nfoglalva, hogy a szülőkről kötelessége gondoskodni a gyereknek, a jegyzőnél kellene érdeklődni, hogy ilyen eetben milyen lehetőségek vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!