Lakótárs egyedülálló még tanuló anyaként?

Igazából akkor ahogy látom az előítéletek foglyai vagyunk ebben is..

Úgy vélem az embernek megvan a maga személyes tere lakótársként is így nyilván nem menne a másik szobájába, nem tartom zavaróbb tényezőnek mint (erős hasonlat de nem igen tudok jobbat) egy kisállatos lakótárs.

Nekem kell törődnöm vele, odafigyelnem rá, a másiknak még keresnivalója se lenne körülötte.

A lakótárskapcsolat egy gazdasági közösség a szememben ahol igyekszünk általában minél kevésbé konfrontálódni a másikkal, csak a közös helyiségekben találkozunk a magáéban pedig azt csinál a másik amit akar, amíg nem zavarja azzal a lakótársát (te pl bulizást írtál, nem tudom hogy hol nem fér össze a kettő, hiszen nyilván nem az én részemen tombolnál szombat esténként). Márpedig mint írtam ami zavaró lehet az a sírás, de nem űzi oly gyakran, ha igen annak oka van, de ezt meg tudom találni és mindig meg tudom nyugtatni.

Amúgy az a vicces hogy terveztük, csak nem számoltunk azzal hogy 5 év után pont a gyerekünk miatt fogunk elhidegülni (nem a kicsi viselkedés miatt, hanem mert nem néz rám azóta nőként, társként), annyira hogy komolyan szakítás legyen a vége. És ha opció lenne hogy a szüleim, volt párom, vagy annak családja segíthetne nyilván nem itt gondolkoznék azon hogy mennyire lenne esélyes lakótársat találnom.