Normális az ilyen fokú honvágy?
Kb egy éve költöztünk egy nagy családi házba, de egyszerűen nem tudom megszokni. Minden nap suli után visszamegyek a lakótelepre, ahol születtem és éltem 15 évig. Kóválygok a házak között, közben ránézésre sorolom a házszámokat. Nézegetem az ablakainkat, a kis lámpát az erkélyen, amit én csináltam, az ismerős autókat a parkolóban. Költözéskor elsummantottam egy lépcsőházkulcsot, bemegyek, üldögélek a lépcsőn, a tárolóban. És úgy érzem, hogy végre otthon vagyok. Mindig eljátszom, hogy 'hazamegyek', ahogy tettem éveken át. A múltkor megláttam a kuka mellett a letépett tapétámat és a rapityára tört beépített szekrényt, alig bírtam ki hazáig sírás nélkül.
Ez normális? Más is ilyen nehezen költözik? Mit tehetnék?
Én is voltam ilyen helyzetben, többször is.
Először 10 éves koromban költöztünk. Akkor nagyon hiányzott az előző lakás, sokszor álmodtam, hogy ott lakok. Aztán ez elhalványult, de az emlékek megmaradtak.
Majd 20 évesen újra költöztem. Szintén sajnáltam az emlékek miatt a házat, de szerencsére visszajárhatok oda, mert a miénk maradt.
Azóta még 2-szer költöztem, de már nincs ilyen élményem. Sőt, szeretek költözni, mert hamar megunom a környezetet. Mondjuk most már városokban és országokban gondolkodok. :D
Szerintem főleg gyerekként nehéz otthagyni a megszokott környezetet, felnőttként könnyebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!