Ki milyen távolságra költözött a családjától, barátaitól? Megbántátok?

Régebb elvágyódtam abból a kis faluból, ahol felnőttem, alig vártam kinyíljon előttem a világ. Nem is fogtam fel igazan, hogy boldog voltam, hogy milyen jó volt, amikor szabadidőnkben felhívtuk egymást a barátnőkkel és össze is futottunk.

Aztán a férjemmel külföldre jöttünk dolgozni, ez volt az egyetlen opció hogy óriási hitel nélkül lehessen saját házunk. Meg ugye kiváncsi voltam milyen is más országokban az élet, az is szóba jött, hogy kint telepedjünk le. Viszont ahogy telik az idő egyre jobban kezd hiányozni minden otthonról és egyik országot sem érzem otthonosnak. Férjem is hasonlóan érez, otthon fogunk venni lakást is( erdélyiek vagyunk)

Amin gondolkodunk viszont az, hogy mennyire legyünk közel a családhoz. Jó a viszonyunk velük, de amíg otthon éltünk soknak éreztük őket és az elvárásaikat, ha pedig ott voltunk helyben nehezen ment a nemet mondás is. Anyukám eléggé kontrolláló személyiség, és bár nem hagyom magam mégis negatívan lehúz sokszor amikor huzamosabb ideig vagyunk együtt.

Viszont a barátaink a közelben élnek ami plusz pont lenne.

Másik lehetőség, onnan 120kmre bele szerettünk egy házikóba, pont olyan amilyennek elképzeltük az otthonunkat, természetközeli, de kicsi távolságra van egy nagyváros tele lehetőségekkel. Viszont nem tudjuk, hogy ez a távolság milyen hatással lesz, eltávolit majd a baratoktol és a családban sem leszünk úgy ott egymásnak vagy pont kell ekkora tér, hogy nyugodtan élhessünk.

Tudom minden család es személyiség más, de kiváncsi vagyok véleményekre, ki hogy választott és mik a tapasztalatok. Életünk egyik legnagyobb döntése és mindent számításba szeretnénk venni.

Lehet öregszem, de olyan érzéseim kezdenek lenni, hogy az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a pénz es a magány az egyik legrosszabb érzés. De lehet hogy most a több hónapnyi hiány beszel belőlem 😅.

29n