Hogyan lehetne így saját lakásom?
Nyíregyházán élek, 30 éves férfi vagyok. Édesanyámmal és bátyámmal élek egy 70 nm-es lakásban, elég szűkös a hely, szeretnék már saját lakást, de nem látok erre megoldást. Elég lenne egy 25-30 nm-es garzon is, de azok is 20 millió forintnál kezdődnek, annyi pénzem meg nincs, ilyen fizetés + infláció mellett nem is lesz. Nincs semmi olyan szakképzettségem vagy tudásom, amivel 500-600 ezer forintot vagy még többet kereshetnék, amiből már lehetne haladni. 24 éves koromig egyetemre jártam, akkor koliban laktam, hétvégente jártam haza, de csak elpazarolt 5 évként tekintek arra az időszakra, olyan szakot választottam amivel abszolút nem lehet elhelyezkedni. Végzés után 3 évig munkanélküliség és minimálbéres munkák között tengődtem, a jelenlegi munkahelyemen 3 éve dolgozok, amolyan betanított szellemi munka, nettó 350 ezret keresek...
Gondolkoztam másik szak elvégzésén, de nem érzek affinitást műszaki / informatikai vonalhoz, aminek lenne is értelme, előbbi teljesen kilőve a gyenge térlátásom, műszaki érzékem, rajzkészségem miatt. Meg teljesen fizetős lenne az egyetem, az államilag támogatott féléveket felhasználtam, olyan 2-3 millióba biztos hogy benne lenne a tandíj, utazás, szállás, stb. Valami rövidebb 1-2 éves képzés lenne ideális, de nem találtam olyat amit el tudnék végezni és előrébb is lennék vele a munkaerőpiacon.
Szóval gőzöm sincs mihez kezdjek, bátyám is hasonló helyzetben van, látom hogy változtatás nélkül én is ugyanitt leszek 10-20 év múlva is. Különköltözés szempontjából az albérlet lehet megoldás, de akkor meg hónapról hónapra élnék életem végéig úgy hogy végképp elszállna minden esélyem a saját lakásra. Meg ha munkanélkülivé válnék, költözhetnék is haza, mert sehova nem vennének fel huzamosabb ideig vagy csak minimálbéres állásokra. Most van egy kis összegyűjtött pénzem, de úgy hogy évek óta semmit nem vettem magamnak, telefonvásárlás is esedékes lenne, meg nincs jogsim, autóm se, ami szintén milliós költség. Nagyon nem látom hogyan tud egy hozzám hasonló fiatal haladni ha a szülei nem dobják meg egy lakással vagy nem keres nagyon jól...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kezdésképp szerezz piacképes szaktudást. Aztán lehet továbblépni.
Külföldön is minimálbért fogsz keresni. Lehet keresel 2000 eurót sz@lapátolásért, de abból fizetsz lakást kaját odakint. 100-et megspórolsz, abból is 20 év múlva lesz lakásod idehaza.. ha addigra nem mennek feljebb az ingatlanárak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

2. Igen! Ez ilyen szokott lenni.
De, nekem azt mondtak, hogy ugyan keresnek minimalbert segedmunkaert napi 10 oraban, hetvegen is, Berlin es kornyeken, viszont nincs benne a lakber, se a rezsi egy torokok altal lakott lakotelep kellos kozepen, az otodik emeleten, lift nincs!, levo lakasnal, amit munkasszallokent hasznalhatnak. Letezik ez?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
külföldi meg hajós munka mindegyikhez minimum nyelvtudás kell, olyan szinten, hogy értsd az angol/német nyelven eléd tett munkaszerződést. Nem fogják neked lefordítani, ha azt mondod, hogy fizetsz tolmácsot, fordítót, akkor meg viszlát, felveszik a pakisztánit aki makogja a nyelvet.
Ahhoz, hogy jó pénzt keress (500+) valamihez érteni kell, lehetőleg jobban mint az átlag, külföldön is.
amúgy azt se értem ,hogy oké kimegy, gyűjt, vesz idehaza egy lakást és? eddig keresett 2500 eurót, aztán idehaza keres jó esetben 350 nettót. Ebből nem fogja megváltani a világot senki se
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!