Igazságtalannak érzem, hogy hajléktalanok kapnak ingyen lakást a tegnapi tüntetés apropóján, miközben én a lelkem kidolgozom, hogy tudjam fizetni a lakáshitelt, velem van a baj?
Egyetértek a tüntetés eredeti céljával, semmi keresnivalója nincsen szabadlábon a pedofiloknak, az őket védő embereknek, és igenis ráfér egy nagyon erős ráncfelvarrás a szociális intézményekre.
Azzal viszont nagyok nem értek egyet, hogy adományokat gyűjtenek, és minden 25 millióból egy utcán élő embernek vesznek egy lakást.
Egyrészt kezdhetnék azzal, hogy mondjuk az adományokat az intézetben megerőszakolt gyerekek pszichológiai kezelésére fordítják, majd őket kéne első körben kiemelni, és egy jobb helyet biztosítani nekik, mivel ez is volt a tegnapi megmozdulás lényege nem?
Az teljesen unfair, hogy valaki azért mert hajléktalan az kap egy lakást mert csak, miközben emberek száz ezrei napi szinten stresszelnek a lakhatáson, és a belük kidolgozzák, hogy tudjanak hol élni.
És a mai fiatalok ugyanúgy teljesen esélytelenül jutnak saját ingatlanhoz, mint bárki más, ugyanúgy érinti őket is a rossz szociális háló mint bárki mást, és nekik miért nem jár a saját lakás akkor? Mert az helyett, hogy hajléktalanok lennének dolgoznak?
Vagy az intézetben élő gyerekeknek miért nem jut a támogatásból? A gyermekvédelemért tüntettek tegnap, akkor miért nem a gyerekek kapják a milliókat az intézetben?
Ez semmi másról nem szólt, minthogy a gyerekeket ismét kihasználták, és a miattuk összegyűlt emberektől koldulnak pénzt, amiből Ők egy forintot nem fognak látni, a csövesek meg köszönik szépen.
Veled: hadd döntsék már el az emberek, hogy mire adományoznak.
2010 óta az az elv, hogy az a legnagyobb baj a hajléktalanokkal, hogy látjuk őket, szóval büntessük őket. Ez nem zavart?
Hagyjuk már, több 30-as ismerősöm is most vesz/vett lakást és egyikük sem milliomos csemete, csak spóroltak, megvan az önerő, persze ezek többnyire párok, nem egyedülállók, de lesz saját lakásuk. Nem könnyű, de nem egy lehetetlen feladat.
A hajléktalan meg tudtommal ex-intézetis, tudod, valaki akit nem járattak jó suliba, mindenki szart a fejére, nem szerették, nem mutattak neki irányt, csak várták, hogy felnőjön és mínusz egy gond. (Igen, családokban is vannak ilyenek.) Ha valaki elbssza úgy, hogy amúgy minden eszköze megvolt rá, hogy sikeres ember legyen, az nem mások dolga.
Az összes gyereket nem mi, magánemberek dolga megmenteni, hanem az államé, ez egy jelképes akció, ennyi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!