A lakóhelyeteken is sok 40-50 év közötti ember hal meg hirtelen?
Kb 15.000 fős település, és nincs olyan hét, hogy ne legyen egy-két 40-50 éves, aki hirtelen meghal. Most pl egy 43 éves és egy 52 éves férfi halt meg, minden előjel nélkül. Múlthéten egy 46 éves nő. Január óta majdnem annyi fiatal hunyt el, mint idős. Konkrétan csak a lakóhelyetekre értve, (pl kisváros, kerület)
Már felmerült bennem, hogy talán a kovid vagy az oltás miatt.
A magyarok egészsége és életvitele botrányosan rossz, erről is vannak eu-s statisztikák. Most akkor erre rájön a gyakorlatilag összeomlott egészségügy (féléves, éves várólisták, maximum csak papiron létező háziorvosok és szakemberek, hanyag és felelőtlen munkavégzés, évi soktízezer korházi fertőzéses halott stb), és akkor a covid utáni egyelőre még ki tudja milyen utóhatások. És oké, ne legyünk naívak, az oltás is eléggé sietős és kisérleti jellegű volt, még akár ott is lehetnek szövődmények. Szóval ez a három tényező együtt, én nem csodálkozom hogy hullanak az emberek. Ráadásul most tél van, járvány csúcsa is van, meg alapból is csomóan télen halnak meg, keringésnek nem tesz jót. Nagyjából ezekre tudok most gondolni.
Ja és ez hogy egészséges magyar, szerintem felejtsük el. Nem emlékszem a pontos számra, talán 30 vagy legkésőbb 40 évesen, de szinte mindenkinek lesz már ebben az országban 1-2 alapbetegsége. Sajnálatos, de kicsit sem véletlen.
Szívinfarktus, tüdőembólia, agyvérzés. Kb ezek a vezető halálokok. Míg pár éve a daganat volt a fiatalok körében a vezető. (Valamiért itt különösen sok fiatal daganatos.) Bár a pfizer okozta tüdődaganat sem egyszeri eset, sajnos a családban is megtörtént. 😪
Augusztus közepén mellkas röntgen, labor, minden ok, augusztus végén első oltás, szeptemberben második, decemberben többszörös áttétes tüdődaganat. Azt hittem egyszeri eset, de azóta többektől hallottam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!