Mi történhetett Egerrel az utóbbi egy évben?
Én eljöttem onnan Pestre tanulni. Gimimből az osztálytársak kb 80% ugyanígy.
Aztán elnézve a munkalehetőségeket, valószínűleg nem sokan mennek vissza, mert elég siralmas a helyzet.
A kevés munkahely és az alacsony fizetések miatt gondolom a fiatalabb gyerekes családok közük aki teheti szintén elmegy onnan, mert ők sem akarják magukat szívatni, így valószínűleg nincs igazán utánpótlás.
KSH szerint 2011 óta -13,2% a város lakosságának a változása.
Egyre több a hajléktalan és a semmirekellő tanulatlan, és a cigányokra sem az a jellemző hogy annyira a színvonalon emelnének.
Szerettem ott lakni, Pesten tanultam tovább, utána még mentem volna vissza, de egy év munkakeresés után inkább eljöttem.
Diplomával a kínaiba vettek fel mosogatni, de végül onnan is elbocsátottak, és csődbe is mentek.
Szakmai helyen fizetetlen gyakornok voltam, de miután még az eleve ingyen munkaidőn túl is szükség volt rám, inkább szépen odébb álltam.
Másokkal is nagyjából ez történt, akik maradtak, azok közül sokan falura költöztek.
Ez nem csak Egerben van így. A legtöbb vidéki város, ahol nincs jelentős egyetemi élet, ott eltűntek a fiatalok. Nincs jövő,
nincs kulturális élet, nincs szórakozási lehetőség.Tudom Egerben is van egyetem. De azért egy egri egyetemi életet nem hasonlítanék egy Szegedihez, Debrecenihez.
Kiköltözött a Broadway Eger szélére, gondolom ott vannak a fiatalok.
Bent a városban mit lehet amúgy csinálni? Semmit.
A pláza is egy rakás...modivon, aboutyoun ugyanazok a cuccok harmad annyiba kerülnek.
Már akkor nem volt élet, mikor én kamaszként ott voltam koleszos, 2008-2013 közt. Semmi nem volt, péntekenként inkább kinn iszogattunk 1-2 fokban az érsekkertben, mert az egyetlen opció az a diszkó volt az érsekkertben, de az akkora putri hely volt, hogy kösz, nem.
Plusz, ez mindig megvolt. Ha véletlenül valaki csinált egy eseményt, vagy egy koncertet, egyből ment a pampogás meg a feljelentés, hogy hangos volt. Nem értem ezt egy olyan városban, ami a történelmi jelentőségéből, turizmusból szeretne megélni.
Egyszer, még kb. 15 évesen beadtam a jelentkezésem pár étterembe, fagyizóba, hogy mennék nyárra a szezonra mosogatónak, konyhalánynak, csak hogy keressek egy kis pénzt. Nem kellettem. Mikor a ki..szott mekibe jelentkeztem, ott is azt kérdezték, hogy kinek a fia vagyok?
Miskolcon, Budapesten 2 napba tellt ilyen "alja" diákmelókat megkapni, senki nem kérdezett semmit, azon túl, hogy mikor tudok kezdeni. Végül Budapesten maradtam, nem volt olyan pont, még a kovid sem, mikor ne tudtam volna munkát találni. Eger halott. A szüleim a közelben élnek, egyszerű lenne Egerben átszállni, mikor látogatom őket, de inkább másik települést választok, mert borzasztó a hangulata.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!