Normális, hogy a gyerekek miatt megvetőek és bosszúskodnak a szomszédok?

Előre is bocsi, hosszú lesz.

Kb fél éve költöztünk egy új albérletbe 3 kisgyerekünkkel. A nagyobbik fiunk 4 éves múlt (őt oviból elhozom előbb, ha már itthon vagyok a tesókkal) illetve van egy 2,5 éves ikerpárunk, 1 fiú-1 lány. Az ikrekkel még itthon vagyok és hát nem egyszerű, szeretik feszegetni a határokat, dackorszak, hisztik stb, ráadásul mindez dupla dózisban. Próbálom őket „kordában” tartani, de nem mindig sikerül és sokszor már azt érzem energiám sincs.

Az emeleten, ahol lakunk 6 lakás van és már néhány hónap után jelentkeztek az első problémák. Mikor megyünk a játszóra, akkor általában indulás előtt kinyitom az ajtót, kirakom a kis motort, amit viszünk magunkkal stb. Ekkor a gyerekek kiszaladnak egyből a folyósóra és hát sokszor hangosabbak, zizegnek.. Egyszer egy ilyen alkalommal annyit hallottam, hogy valamelyik szomszéd a túloldali 3 lakásból, akinek nyitva volt az ajtaja, nagy vágtatva becsapta azt, miközben dünnyögte, hogy hihetetlen, hogy megint ezt a bolondok házát meg állandó vinnyogást kell hallgatni. A gyerekek is tök megijedtek, akkorát csapódott az ajtó. Másik alkalommal is kvázi lekiabált valaki a felettünk lévő szintről (csak néhány lépcső választja el egymástól az emeleteket, így tisztán hallani, ha 1-2 emelettel feljebb/lejjebb valaki pl hangosabban beszélget, nevet akármi) hogy nagyon muszáj állandóan a folyósón szirénáztatni fél órákig a kölkeimet??.. de így, ebben a lekezelő stílusban.

A másik: a mellettünk lévő lakásban egy kb 25-30-as pár lakik, akikkel közös falon van néhány szoba és egy idő után feltűnt, hogy sokszor szól a zene tőlük, nem üvöltetve, de már kissé idegesítő volt, főleg mikor altattam a gyerekeket. Egyszer már elég ingerült voltam úgy minden miatt is, így bekopogtam hozzájuk és megkérdeztem, h halkabbra vennék-e a zenét, mert áthallani és épp most altatnám a gyerekeket, mire a csaj teljes higgadtsággal, mosolyogva, de meglehetősen gúnyosan visszakérdezett, hogy „aranyos, mit gondolsz, ez itt nem hallatszik át minden áldott nap hozzánk meg az összes többi szomszédhoz?!” és rámutatott az éppen hisztiző fiamra, aki utánam szaladt, majd még hozzárakta, hogy pont emiatt szól, mert baromira nem kíváncsiak erre, aztán illedelmesen rám vágta az ajtót. Borzasztó megalázva éreztem magam. Ezután meg még hangosabbra vették a zenét amúgy.

De olyan is volt, ahogy „elcsíptem” két szomszédot beszélgetni a folyosón, hogy mi milyen problémások vagyunk, mert eddig itt tök nyugi volt, mi meg idejöttünk a „száz gyerekünkkel” és csináljuk a műsort.

Felső-alsó szomszéddal is volt már konfliktus, mert az alsót zavarja, ha a gyerekek néha végig szaladnak a lakáson vagy tologatják a kisautót a parkettán és ilyenkor néha felkopog meg felkiabál, a felsőt pedig az, hogy felhallatszik, ahogy kiabálnak pl játék közben. Rájuk szólok, de nem ragaszthatom egy székhez őket. Egy szóval már tök kivagyok, hogy mindenki utál és megvet minket. Mára már eljutottunk addig, hogy a felső szomszéd sokszor tök random nekiáll dübörögve trappolni fel-alá, vagy direkt akkor áll neki csapkodni a fejünk felett pl porszívózni meg miegymás, amikor aludnának a gyerekek, akik ilyenkor sokszor felkelnek a zajra. Néhány hete pl a rácsunkra ragasztott valakire egy cetlit, hogy az összes szomszéd nevében nyugodtan állíthatja, hogy senki nem kíváncsi a gyerekeink állandó vinnyogására, így kérnek minket, hogy neveljük meg végre őket, ne hagyjuk óbégatni meg rohangálni a folyosón, ugyanis ez nem játszótér, hanem lakóközösség, szóval ne tőlünk zengjen már az egész emelet, különben panaszt tesznek a tulajnál. Aztán többször előfordult már olyan is, hogy épp tele a kezem, próbálok manőverezni, hogy valahogy becsukjam az ajtót, aminek néha az a vége, hogy egyszer csak megindul és a huzattól becsapódik. Na erre is kb 3-4 hete kijött a szembe szomszéd, hogy használjuk már a kilincset, azért van, ne csapkodjuk már azt a nyamvadt ajtót. Ott tartok, hogy már félve csinálok bármit is, mert valaki úgyis belénk köt és rosszul esik a tudat, hogy mindenki szemében mi vagyunk a gonoszak és annak örülnének, ha végre elmennénk innen.

Legfrissebb eset múlt héten volt, amikor szálltunk be a földszinten a 3 kicsivel a liftbe, kettő közülük már nagyon nyűgös volt, sírtak, nyöszörögtek és pont akkor jött be a valaki a bejárati ajtón. Férjem megkérdezte, hogy jön-e velünk lifttel, amire totális megvetéssel végignézett rajtunk és közölte, hogy isten ments köszi, majd hátat fordított és felment a lépcsőn. Most őszintén, hogy lehetnek emberek ilyenek??

Ti mit tennétek a helyünkben, hogyan kezelnétek ezt az egészet? Normális, hogy emberek ennyire lekezelőek és megvetőek a gyerekes családokkal szemben? Már teljesen el vagyok keseredve és attól is félek, hogy valaki panaszkodni fog a tulajnak, aki így is nehezen ment bele, hogy kiadja nekünk a lakást a gyerekek miatt. Ha még valaki be is panaszolna mellé, lehet ki is rakna minket..