A szomszéd az udvarra piszkít. Mit lehet ilyen esetben tenni? Feljelentés vagy esetleg önkormányzathoz fordulni? Sztori lent
Adott egy kertvárosi telek, amelyet tavalyi évben építkezés céljából vásároltunk. A szomszéd egy idős bácsi, akinek nincs semmilyen hozzátartozója, és öröklési szerződést kötött nemrég egy roma nővel, aki oda költözött hozzá, majd később felnőtt hozzátartozóit is oda költöztette, ahogy láttam kb 4-5 emberről lehet szó. A probléma az, hogy valószinűsíthetőleg elromlott a házban a wc, mert a telkünkről csak annyit láttunk a legutóbb, hogy kijönnek a házból és a legnagyobb természetességgel elvégzik a (nagy)dolgukat az udvaron, a fekáliát pedig ott hagyják a wc papírral együtt. És nem egyszeri alkalomról van szó, a portán össze vissza wc papír és emberi ürülék. Hozzá teszem, a bácsi háza, porta teljesen tiszta, kultúrált volt, mikor megvettük a telket, most pedig nagyon le van lakva, nem beszélve a bűzről...
Ilyen esetben lehet valamit tenni? Önkormányzathoz fordulni esetleg? Vagy az ő portája és azt csinál amit akar ott, senkinek semmi köze hozzá? Az építkezéshez már megvannak a tervek, most kezdenénk bele, de ez a helyzet nagyon elbizonytalanított minket, mert félő hogy idővel csak rosszabb lesz :(
Köszönöm ha valaki válaszol.
Hát arra el lehetsz készülve, hogy a bácsi halála után ők maradnak ott, és így, vagy még ígyebbül fognak viselkedni.
Mehetsz a jegyzőhöz (polgármesteri hivatalba), de alapvetően senki nem tudja a romákat megregulázni. Készül egy határozat, amiben felszólítják őket a normális viselkedésre. Ezzel a határozattal ki is törölheted a hátsódat (ők lehet, hogy a szó szoros értelmében ezt fogják tenni).
Esetleg birtokháborítás/birtokvédelmi ügy lehet belőle.
Mennyire közös az az udvar? Hogyan kell elképzelni azt a területet?
Az előző tulajdonos hogyan tudta eltitkolni ennek a bácsinak a nem éppen higiénikus szokásait?
Sajnálom, hogy egyelőre csak ennyit tudtam segíteni. Talán más hozzászólóknak még több ötlete lehet vagy járt valaki már hasonló cipőben.
Esetleg még valahogyan el lehetne indítani valamilyen gondnokság alá helyezési ügyet az illetékes gyámhatóságnál vagy a szintén illetékes bíróságon.
Viszont azt kétlem, hogy roma nemzetiségű szomszédokkal okosan dűlőre lehetne jutni. Öntörvényűek.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat.
A telket a bácsitól vettük, az édesanyja lakott ott valamikor.( külön telek, külön helyrajzi számon) A telekvásárlás után történt hogy öröklési szerződést kötött a roma nővel, aki oda költöztette az egész rokonságot. Abban bízunk, hogy a bácsi halála után el fogják adni a házat, mert viszonylag sokat ér (szép nagy emeletes ház, jó lokáció, 20 ezer fős üdülőváros központjában,kulturált szép utca).
De lehet ez csak önámítás és sose fogják eladni, a tervek költségét pedig bebuktuk, plusz lehet ilyen szomszédsággal a telket se tudjuk eladni, így benne marad a pénzünk is :(
De megpróbálom első körbe amit javasoltatok, jegyző, Antsz...
Köszönöm a segítséget.
Ezt olvasd el:
Húzzatok el onnan, amíg nem esik le a házatok értéke, mert ezek ott maradnak, és normális ember nem akar ilyen szomszédokat.
Igen, valószinüleg megbánta...
Mióta megköttetett ez az öröklési szerződés dolog, azóta folyamatosan részeg a bácsi, de annyira szinten, hogy menni alig bír. Kinézem belőlük, hogy itatják, hogy hamarabb megszabaduljanak tőle és teljes mértékbe övék legyen a ház.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!