Honnan tudhatom, hogy utálnak engem a lakótársaim? Lehet ezt érezni?
Szerintem lehet, bár nem biztos, hogy konkrétan utálatról van szó. Miért merül fel benned, hogy utálhat? Hogyan viselkedik veled? Szerintem ezen lehet elindulni először.
Én például úgy érzem, hogy az én lakótársam egyáltalán nem bír engem, sőt. Egy büdös szót nem szólt még hozzám amióta együtt lakunk, hiába próbáltam vele beszélgetést kezdeményezni mindig inkább kifejezetten elutasító volt velem szemben. Valamikor nem is köszön, rám sem néz. Azt is észrevettem már, hogy jellemzően kerül pl. mikor megérkezem egyből bemegy a szobájába, általában a szobában van, ki sem jön onnan mikor ott vagyok. Elképzelni nem tudom, hogy mi lehet az oka, mert úgy érzem semmit nem mondtam vagy tettem, amivel rászolgáltam volna erre. Eleve ismeretlenként költöztünk össze és így nem is volt lehetőségünk összeismerkedni, így még csak meg sem tudtuk ítélni, hogy mégis milyen ember lehet a másik.
1# Nem erre gondoltam, mert én sem szeretek lakótársakkal ismerkedni, mert aztán zavarna, hogy sokat tudna rólam. Így is szorongok emberek közt.:/ Csak sziázok nekik, nagyjából hasonlóak vagyunk ebben.
Igazából az egyiknél érzem azt, hogy unszimpatikus vagyok neki. Pl tegnap este, amikor végre hazaértem és pihenni akartam, akkor kapcsolta be a mosógépet, pedig egész nap otthon volt. Majdnem egy óráig evett (néha csamcsog is) és negyed óráig telefonált valakivel a konyhában. Az én szobám van legközelebb a konyhához. A másik kettő szoba sokkal arrébb van.
Ma reggel meg a szokatlannál is hangosabb volt. Csörömpölt a kulcsaival, majd becsapta a bejárati ajtót. Azelőtt tussolt és ott hangosan mozgatott dolgokat. Lehet, hogy menstruál.:/
Utálatot leginkább onnan ismered fel, hogy azt állítja a kutya sz.rt bele a cipődbe és nincs is kutyátok.
Lehet nem is tudja, hogy behallatszik hozzád ezért próbálj meg beszélni vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!