Miért nem égetik el ahelyett a szemetet hogy gyűjtjük a városok szélén évszázadokig?
Jelenleg olcsóbb lerakni mint más módon ártalmatlanítani. Jó pár éve jártam egy kísérleti üzemben Németországban, ahol azzal kísérleteztek, hogy a beérkező kommunális hulladékot több lépésben történő átmosás után (az így keletkezett mosó vizet elvezették a helyi szennyvíztisztióba ahol egészen jól lehetett haszonosítani szintén) megszárították majd sűrűség alapján egy szintén több lépcsős centrifuga-légcsatorna-centrifuga meg márnem emlékszem még min keresztül szétválogatták. A módszer teljesen jó volt, de irtózatosan drága az egész, nagyon bonyolut a módszer, lassú. Gyakorlatilag ott azt mondták (persze mondani bármit lehet, de ha csak a felét elhiszem már az is elég lenne) közel 80%-ban lehetne az így szétválogatott anyagok hasznosítani (ebbe beleértették a komposztálható anyagok komposztálását is, illetve a szennyvíz tisztitó végén az iszap hasznosítást is). És csak a maradék 20%-al kéne valamit kezdeni (ebben már nincs szerves anyag, mert azt már korábban kiszedték és vagy komposztálták, vagy újrahasznosítható műanyagként hasznosították, a papír el tudott menni a szennyvíztelepre és ott lebontják valamilyen szinten, illetve bele kerül a szennyvíz iszapba). Hogy az azóta hol tart a dolog nem tudom, de az irány perspektivikusnak látszott, csak brutálisan drága volt az egész.
Van egy másik irányzat (Ezzel ha jól emlékszem Magyarországon is voltak kísérletek), hogy a lerakott hulladékot egy idő után visszaszedik és úgy próbálják újra hasznosítani. Első lépés több helyen működik, amikor "megfúrják" és a kelletkező depónia gázt összegyűjtik és kazánban vagy gázmotorban elégetik és így energiát termelnek vele, és még mindig jobb a CO2 mint a metán (ezeknek a bomlásoknak az egyik terméke a metán). Hát meglátjuk mit hoz a jövő.
A kérdés az nem komplett hülyeség, de jelenleg nincs jobb elérhető árú technológia. gondolom sokan utcára vonulnának ha a szemétdíjat hírtelen 5-8-10-szeresre emelnék az ártalmatlanítás miatt.
Igazából érdekes ez a mosásos darálós sűrűség alapján kiválogatós módszer, de hogy mi drága benne az rejtély, nyilván a fejlesztés nem olcsó, de csak egyszer kerül pénzbe, utána csak létesíteni kell üzemeket, és fenntartani.
Pl a hulladékfémeket így válogatják, de még a bútorlapot is így csinálják, ledarálják a szeges vasas alus műanyagos hulladékfát kiválogatják és hasznosítják, létező technológia.
elvileg 11 éve azon megy a balhé ez ügyben, hogy fél európa a magyarországi szemétégetőkbe hordatja a szemetét égetni, és így a magyarok levegőjét mérgezik szét vele.
volt már számtalan bojkott, hogy a határon feltartják a szemét szállító kamionokat, vonatokat...de eddig mindig a fidesz a győzött, akik szerint ez teljesen oké, hogy németország meg a többiek szemetét a magyar levegőben oszlassuk.
Valójában sokhelyen elégetik, de olyan hely is van ahol csinálnak egy hatalmas dombot, végén befedik földdel, aztán gázt nyernek ki belőle... szóval nem mindenhol csak gyűjtik és gyűjtik...
Egy rokonom pl abból él, nem is szarul, hogy németországból hordja magyarországra kamionszámra a szemetet, ha jól tudom 15kamion naponta, de lehet, hogy már több ez már többéves adat... németország fizet azért, hogy elhozza, magyar erőmű amit azzal fűtenek pedig fizet azért, mert hozza... neki meg csak a kettő közt a kamionos céget kell kiperkálnia...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!