10-11 után hangoskodó felsőszomszédokkal mit lehet kezdeni? El nem ismerik.
Fiatal pár, én is fiatal vagyok, de már kezd elegem lenni ebből, hogy amikor pihennék, mindig elkezdenek butorokat huzogatni, hangosan dumálni, agyat recsegtetni, de úgy mint az elefantok, trappolni. Felmentem egyszer fél 11kor, akkor 1 hétig csend lett, de most megint kezdődik. Apuci lakásában laknak, a srac nem is dolgozik, igy nyilvan nem faradt este. A csajt nem tudom. Szóltam a közös képviselőnek, azt mondta ő felhívja a tulajt (az apát), de én is megszereztem a számát, ha kell jobb szeretnék én beszélni vele, ha szükséges.
Nem gaz megkerülni így a közös képviselőt? Amikor felmentem, nem ismerték el, azt mondták, hogy ők ültek a számótógép előtt, pedig tuti a fejem fölül jött. Evek óta éltek panelba, pontosan tudom, milyen ha a fejem fölött zuhognak. Ráadásul felmentem a 3.ra és a 4.re is, de ott totál csend hallatszott a folyosón.
Biztos hogy ők azok?
Én vettem már elő szomszédot úgy, hogy nem I volt a hibás hanem a fölötte lévő.
Sajnos csalóka
Ahol a beszédüket is hallod, az nem az ő hibájuk, hanem a ház szerkezetileg egy kalap szar. Nem fog tenni velük semmit a rendőrség, ha szólsz is érte.
Szigeteltesd le a mennyezetet vagy az adott falat és megoldódik.
De tényleg biztosan ők azok??
Mert mi hiába lakunk a legfelső szinten,még itt is gyakran hallok úgy hangokat, mintha fentről jönne. Pedig valószínűleg vagy mellőlünk, (akár a tűzfalon keresztül!) Vagy alólunk jöhet csak.
(Néha tényleg jön fentről hang, mert a galambok berepülnek a padlásra. Századfordulós polgári bérház, BP belváros. Tégla falak, betonfödém)
a mi alattunk lakó csinálja a fesztivált.
Fölöttünk senki,de alattunk levo szinten fiatal huszoneves par kitesz egy 10 gyerekes családot.
El nem tudom kepzelni sokszor mit csinalnak.
Nem lehet h alulrol jon nalad is?mert nalunk nagyon felhozza a fal a lég-testhangokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!