Jehova tanúi állandóan zaklatnak, a kertbe is bejöttek már, le is ütek a padra. Mit tegyek?
Véletlenül ajtót nyitottam nekik, emrt nem tudtam ,hogy ki csenget. nem tudtam ,hogy ők azok, azért megkédeztem ,hogy ki az. első szónál mondtam, hogy sajnálom, menjenek máshoz, engem nem érdekel. A legkisebb rosszindulat sem volt bennem! 2 perc múlva visszajöttek és újra csengettek. mondtam ,hogy ebből elég legyen már, nem vagyok kíváncsi rájuk. Harmadjára bejöttek a kertkapun és az ajtómon kopogtattak. Arra feltéptem az ajtót, és kérdeztem ,hogy mégis mit képzelnek, ez magánterület. ki engedte meg, hogy bejöjjenek a kertbe? Egyik nő kapaszkodott az ajtóba és mondta, hogy istentagadó vagyok, és ezért meg fogok bűnhődni. na ekkora megfogtam és kiráncigáltam az utcára a másikkal együtt. Akkor elmentek, a szomszédaim is segítettek nekem, kedves öreg bácvsi már puskával jött ki, amikor láttam, hogy nem ahgynak békén. Hívták (tuk) a rendőrséget, hogy nagyon gresszívan viselkednek, fel is jelentettük őket birtokháborításért és, hogy felszólításra sem hagyták el a kertet. elmentek. 2 óra múlva visszajöttek 8-an és a kertben összeálltak és valami szöveget mormoltak és "megáldották vagy megátkozták" a házat, nem tudom, de valamit csináltak, és leültek a teraszra, hangosan olvastak a bibliából. na akkor kutyával, aki már alíg ült a lábán kimentünk, hívtuk a rendőröket, jöttek is, de elmentek, emrt véletlenül már rég kint voltak a kertből. Telefonnal felvételt készítettem, szomszédok, környékbeliek saját "eszközökkel" jöttek segíteni, mert ezek nem normálisak. 2-en egy Jehováat megfogtam és szó szerint kidobták a kerítésen. Én üröltem h,ogy eltűntek, de pár szomszéd nem volt olyan kedves. hozzájuk is bementek, de elsőre már véresre verték mind a nőket, mind a férfiakat. A Jehovásokat. Rendőrségre elvittük a felvételt, megnézték, mondják ,hogy ne mtudnak mit tenni, emrt nem tudják beazonosítani őket. Ennyit erről.
Ui.: első felszólítás után a következő Jehova tanúi embert, aki engedély nélkül beteszi a lábát más területére, vagy első felszólításra nem hagyja el a helyszínt, betörőként fogju tekinteni, és nagyon örülhet, hogy ha élve távozik onnan!
Ezek után, most sokan utálhatnak, de ezt nem lehet elviselni. A saját kertedben 8 vadidegen ember "tanyázik" és még te vagy az, aki ellenszegül? Jöhetnek, nincs azzal baj, olyan igét hírdetnek, amit akarnak, de ne zaklassanak ezzel másokat. 10 óra után éjszaka a betörőt le lehet lőni. Ezt vegyék figyelembe!
Ezek szerintem terepszemlét tartó betörők
voltak. A hittérítők elég gyorsan továbbállnak. Hozzánk krisnások próbáltak bejönni. Apu elkezdett imádkozni: Hare Krisna,Hare Rama,Hare Flora, Hare Tesco gazdaságos margarin. :D Na ennyi elég volt, már el is mentek. Bár ilyen bepöccent krisnásokat még nem láttunk. Nem nagyon tetszett nekik.
a krisnások még viszonylag normális arcok, a jehovákkal az a baj, hogy agresszívak, sokan vannak, és b szott gazdagok, úgyhogy beléjük kötni se nagyon lehet (és minden fontos szervnél szerveznek be embert, tudom, mert rendőrtiszt rokonomat is megkörnyékezték)
kamerarendszer, új kerítés, járőrszolgálat figyelőrendszere, és ha van gyereked/kutyád/nagymamád, inkább ne sétáljon egyedül egy ideig.
egyszer szóltak hozzám, illetve a mellettem sétáló (egy parkban, szóval kicsit előttem ment, nem a kezemet fogva) alig hatéves unokahugomhoz, én még emberrel úgy nem üvöltöttem, mint azzal a két szottyadt nyanyával, és jól megsoroztam őket a hlye szórólapjaikkal az állványról-ők többet nem jöttek a parkba, bár két nyuggerrel könnyebb elbánni, mint nyolc felnőttel
Azért erről a kamumeséről még az ellenlábasok is tudják, hogy a fantáziád szülte kamumese.
Csinálj valami értelmeset ahelyett, hogy itt bohóckodsz! :D :D :D
Én Jehova Tanúja vagyok és ez a tapasztalat nem fér bele az igazi Jehova Tanúi életmódba.
És az is érdekes, hogy, hogy a rendőrség semmit nem tett.
Már maga a személyleírás alapján is el lehetett volna fogni ezeket az ’ál jehova tanúit’, mert a szövegek amiket leírtál nagyon nem illik bele a szóhasználatunkba:
„MAGÁNTERÜLET”(-re nem megyünk be hívás nélkül)
„HOGY ISTENTAGADÓ VAGYOK, ÉS EZÉRT MEG FOGOK BŰNHŐDNI” (nem mondunk ilyeneket senkinek)
„HOGY FELSZÓLÍTÁSRA SEM HAGYTÁK EL A KERTET. ELMENTEK. 2 ÓRA MÚLVA VISSZAJÖTTEK 8-AN ÉS A KERTBEN ÖSSZEÁLLTAK ÉS VALAMI SZÖVEGET MORMOLTAK ÉS "MEGÁLDOTTÁK VAGY MEGÁTKOZTÁK" A HÁZAT, NEM TUDOM, DE VALAMIT CSINÁLTAK, ÉS LEÜLTEK A TERASZRA, HANGOSAN OLVASTAK A BIBLIÁBÓL” (mi nem csinálunk ilyet)
„5 PERC MÚLVA OTT ÁLLNAK 2 HEYLETT 3 EMBERREL, 2 NŐ HELYETT 2 NŐ ÉS EGY FÉRFI. MONDJÁK ,HOGY NEM TUDOM H,OGY HOL VAN A SZÍVEM, NEM TALÁLTAM MEG AZ ÉN IGAZI ISTENEMET.” (ilyet sem mondunk)
„5 PERC MÚLVA UGYANAZ A 3 EMBER A HÁZAJTÓMON KOPOGTATOTT,” (ilyet sem mondunk)
„MINT AKIK A FÉNYT VÁRJÁK, ÜLNEK A KERTBEN, A TERASZON, BIBLIÁT HANGOSAN OLVASVA” (ILYET SEM MONDUNK)
7-esnek kb. igaza van, és TE KÉRDEZŐ még helyesebben jártál el, mint ezek az ’ál jehova tanúi’, akik szégyent hoztak A TANÚKRA és JEHOVA ISTENRE is.
@17
Ne vedd komolyan, a kérdező egy troll :D :D :D
Azaz fiam! Te beszélsz itt a rendről meg a törvényről és mások életével fenyegetőzöl... Már csak a fenyegetésedért kapnál 6 hónapot első fokon.
De persze az is le esett hogy az egész egy kamu sztori. Egy amerikai filmbe illő lincselés, ahol a szomszédok vasvillával és "puskával" támadnak emberekre. Először is a rendőrök nem kérdezt~k honnan a puska? XD másrészt súlyos testi sértés a szomszédok részéről.masreszt a tanúk nem zaklatnak, nem mennek be magán területre engedély nélkül és senkit nem fenyegetnek halállal. Maximum a mormonok, akik léptem nyomon megszolitanak és úgy viselkednek mintha rég ismernének. A sztori nagyon jól fel van építve, de Oscar díjat nem kapna a film amiből szedted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!