Miért csak nekünk kell (ene) alkalmazkodni a szomszéd (ok) hoz?
Tegnap délután átcsengetett a szomszéd nő és felháborodottan valamint meglehetősen b*unkó stílusban el kezdett puffogni, hogy őt baromira idegesíti a cigifüst, mert szellőztetett volna és beszállt hozzáés különben is neki gyerekei vannak és mit képzelünk mi magunkról.
Nos mi vagy az ez erkélyen szoktunk cigizni vagy nyitott ablaknál, kb 2 óránként 1-2x, hamusba hamuzunk, nem dobáljuk el a csikket, semmi ilyesmi. Sőt párom még ritkábban gyújt rá, mint én. Na hát a hölgy stílusától kinyílt a bicska a zsebembe és én is megmondtam, hogy egyrészt a saját lakásomban nem fogja nekem sem ő, sem senki más megszabni, hogy mit csinálhatok (persze ésszerű kereteken belül), másrészt minket is baromira irritál a 2 kölke vinnyogása, ordibálása, neveletlensége, ami kb 0-24-ben hallható. A kutyájuk vonyítása is igen idegborzoló tud lenni, továbbá speciel minket is zavar a kajának a bűze, mikor én nem is tudom milyen orrfacsaró szagú ételnek áll neki délelőtt 10-kor és megtelíti a lakásunkat csukott ablaknál is!! a büdös kajaszaggal. Sőt, ha valaki főz amúgy az egész folyosón érezni, egyszerűen ezt nem lehet kiküszöbölni. Verhetném én is sok mindenért az asztalt, de egy társasházban sok ember él, nem fogsz tudni mindenkit a te elképzelésedre mintázni, ez van. Na mindegy, ezt mind el is mondtam a nőnek, majd megköszöntem a kis monológját és becsuktam az ajtót.
Most komolyan, miért kellene nekem ő hozzá alkalmazkodnom a saját lakásomban, mikor ő sem alkalmazkodik senki máshoz sem, mert hát mi az hogy és hát neki a gyerekei.... hát ők gyerekek, az a dolguk hogy kiabáljanak meg játszanak meg stb.
Most kiragasztotta a liftbe, hogy legyenek szívesek a dohányosok ne gyújtsanak rá az erkélyen meg az ablakot se nyissák ki, ha cigiznek....:D:D Alá is írtak többen, hogy jó vicc volt, levegőt még szabad venni vagy kell ahhoz is engedély?
Ez a nő amúgy állandóan a konfliktust keresi, másik oldali szomszédhoz azért csengetett egyszer be, mert hogy az ő miniszörnyei aludni akarnak, altatási idő van és ne csörömpöljön már. (??) Egyébként épp főzött és a botmixer volt az a nagy "csörömpölés". És nem 1xi eset volt, hogy emiatt átment.
Az ilyen emberrel azonkívül, hogy kiosztod, mi mást lehet csinálni? Mert simán kinézem a nőből, hogy legközelebb is jön csengetgetni és rinyálni, hisz mint mondtam a másik szomszédhoz is többször átment.
Mondjuk nekem nem esik nehezemre ignorálni, csak nem értem ez mire jó.
„Kis csecsemőt meg lehet kímélni a dohányfüsttől az autót párhuzamba hozni ezzel nem kellene.”
Te beszélsz elhárító mechanizmusról, miközben ti hárítotok a legjobban ugye bár azzal, hogy „nem kellene idehozni az autókat, mert jaj, minek.”
Az egészségkárosításról prédikáltok és biza az autók és a gyárak sokkal jobban károsítják az egészséget, mint pl a cigi! Úgyhogy nagyon is idetartozik. És ugyanúgy a kocsiból dőlő szennytől is meg lehetne kímélni a csecsemőket, de mégis minden anyuka vígan tologatja a gyerekét a kipufogógázban, az valahogy sokaknál nem okoz problémát.
Továbbra sem azzal a feltett csúnya, gonosz szándékkal gyújtok rá este arra a 2 szál cigire, hogy a szomszédot idegesítsem és nem is állok bele a képébe, hogy direkt odafújjam a füstöt. Ha már alkalmazkodás, akkor nyugodtan alkalmazkodhat ő is abban, hogy becsukja az ablakát arra az 5 percre, ha már ennyire zavarja a dolog. Vagy jobban leszigeteli a lakását, hogy ne menjen át semminemű szag kintről, folyosóról, egyéb helyekről. Különben is ott az egész napja szellőztetni.
Sajnos a széljárást sem tudom befolyásolni, hogy merre vigye a füstöt, az pedig továbbra is nevetséges, hogy ti azt várnátok el másoktól, hogy esőben, hóban, fagyban akár több km-t sétálva menjen egy kihalt helyre, sőt menjen ki az egész városból is ha kell, hogy cigizhessen, nehogy legyen ott valaki…. Ez jó vicc volt, de ilyen elvárást senkivel szemben nem támaszthatsz, ha el tudod ezt fogadni, ha nem. Nagyon szórakoztató egyébként, ahogy érvek hiányában ismételgetitek egymást és mikor valaki fel meri hívni a kedves figyelmetek arra, hogy más egyé környezetszennyező és egészségkárosító dolog is van ám bőven a világban, amire nincs ráhatásunk, akkor jöttek azzal, hogy hát de az most nem tartozik ide, meg különben is kit érdekel, hisz az nem titeket igazol. :D
„Kérdező, nem tudod elengedni az autókat? :D”
És ti a cigit?:D Na ugye..
Alapvető probléma, hogy azt nem vagytok képesek ép ésszel felfogni, hogy ugyanilyen alapon én is meg x meg y is az ég világon bármilyen, minket zavaró és idegesítő (mint ugye köztudott a stressz sincs egyáltalán jó hatással az emberi szervezetre….) dologgal mehetnék hisztizni és követelhetnék a tevékenység abbahagyását. Mint pl. autók-buszok betiltása, korom fekete füstöt kibocsátó gyárak bezáratása, de azon is lehetne hőbörögni, hogy minek szülnek az emberek sorozatban, amikor így is túlnépesedés van és ennek negatív kihatásai lesznek záros időn belül. Ami jelzem, az egész emberiséget érintő probléma. Cuki, ahogy próbáltok kézzel-lábbal kapálózni az egészségért, miközben képtelenek vagytok belátni, hogy baromira nem a cigifüst a legnagyobb problémája az emberiségnek, mégis úgy adjátok elő, továbbá azt sem akarjátok belátni, hogy az állandó stressz igen is KÁROS hatással van az egészségre! Nyugodtan utána lehet olvasni mennyi mindent okozhat a stressz, a depresszión túl, álmatlanság stb. Az, hogy pl lenyomsz 12 órát melóban és este kidőlve nem tudsz aludni, mert a fejed mellett van a szomszéd fürdője, ahol eszeveszetten centrizik a mosógép vagy épp vonyít a kutya, vagy ordít a neveletlen kölök baromira idegtépő tud lenni és mikor napi szinten ezt hallgatod az igen is kihat az egészségedre, a közérzetedre, álmatlanságot okoz, ami miatt pl másnap nem tudsz kellőképpen figyelni a munkába és még lehetne sorolni. Tehát akkor inentől kezdve bármi miatt lehetne hisztizni és követelhetnék nagyjából mindennemű emberi tevékenység korlátozását és/vagy betiltását, ami stresszel járhat vagy zavarhatja a másikat! Én is hánytam már el magam a szomszéd pacalpörijének szagától, akkor most már mehetek flegma tahó stílusban követelőzni hozzá? 😊 Vagy korlátozni másokat csak a kedves nemdohányzó bagázsnak lehet?!
„nem értem, hogy akkor te miért nem alkalmazkodsz?”
Azért nem érted valószínűleg, mert nem megy az olvasás. Elmondtam, hogy igen is alkalmazkodunk, betartjuk a házirendi előírásokat, ami a közösségi együttélésre vonatkozik. A saját lakásomban való dohányzás nem szerepel köztük, révén hogy az a magántulajdon magas fokú megszegése. A folyosón pl tilos a dohányzás, ott nem is gyújtok rá teljesen értelemszerűen.
„Ott, ahol csak téged ér a füst”
Aha, mondj már nekem Pest belvárosában ilyen helyet! Nem veszed észre mennyire nonszensz elvárásokat támasztasz idegenek felé? A törvényi szabályozást maximálisan betartom az után is, buszmegektől, intézményektől való távolság, ill. hogy zárt helyeken nem lehet cigizni, de az már minden határon túlmegy, hogy szerinted nekem kéne kilométerek bolyongni, hogy találjak egy kihalt helyet. Ha becsukod szépen az ablakodat és gondoskodsz a megfelelő szigetelésről, máris nem fog bemenni a füst! Ha valami zavar TÉGED, akkor első körben oldd meg te magad és ne egyből a másiktól várd el azt, akképpen hogy megszabod mit csinálhat a lakásában, amiért ő fizet és amiért ő dolgozott/dolgozik!
„Miért irreális elvárás az, hogy ne csesszük el egymás testi épségét hobbiból?”
Na igen, ez az a kérdés, amit nagyjából MINDENRE oda lehetne bökni. Igen-igen, még mindig a kocsiknál tartunk, de bizony arra is. Vagy arra is, hogy szükségtelenül hangos vagy, ami idegesíti a másikat, aki emiatt stresszes lesz. De arra is, hogy miért szennyezi úgy összességében az ember a Földet (lásd globális felmelegedés, üvegházhatás stb.)
Felőlem írhatsz még litániákat meg regélhetsz még itt az egészségről, de ez mind baromi visszásan hat, miközben te magad is ilyen-olyan módon szennyezed a környezetet és más testi épségét. Valamint ez még nem fog változtatni a magántulajdonomhoz való jogomban, de felőlem hajrá. :D Jó vergődést kívánok.
Végül én is megjegyeznék neked valamit: egyáltalán NEM büdös a szájába minden dohányosnak, létezik ám fogkrém, szájvíz és egyéb dolgok, de örülök, hogy te ezt mindenkitől jobban tudod és minden bagóst ismersz a világon és még azt is tudod, hogy mindnek büdös a szája.. 😊
"Attól nem lesz elviselhetetlenül büdös a lakásomba. A cigitől meg igen."
Na ugye, tipikus csőlátás, amit nem látok és érzek közvetlenül, az nem is számít. Akkor a kedvedért még1x: a kipufogógáz, szmog és társai 10000x károsabbak, mint a cigifüst, továbbá én igen is érzem a kocsikból és buszokból bedőlő büdös kipufogószagot, nem mellesleg ezt EGÉSZ NAP érezni, mert hogy a kocsik 0-24-ben jönnek-mennek. Na most már mehetek én is földhöz vágni magam, hogy "brühühü, büdös kipufogógéz szag van a lakásomban, nem mellesleg baromira káros az egészségemre, ugyan tiltsák már be az autósforgalmat, mert nekem ahhoz jogom van"?? :D
Az meg minden ember magánügye, hogy mire és mennyi pénzt költ, mit talál drágának és mit nem.
Jó ég, miféle fanatikus bagó ellenesek irkálnak ide??🤦🏽♀️ Én se dohányzom és nem tartozik a kedvenceim közé a cigifüst, de a pofámról a bőr lesülne attól, hogy meg akarjam szabni a másiknak, hogy a saját otthonában rágyújthat-e. El vagytok tévedve, ugyanis ehhez semmi jogotok. Hol gyújtson rá az ember, ha nem a saját otthonában??! Engem speciel sokkal jobban idegesít és zavar az utcáról bedőlö kipufogógáz szaga, de ez van, ezzel nem tudok mit kezdeni! Vagy talán jogom van megmondani az autósoknak, hogy ezt az utat ne használják vagy adják el az autót, mert engem zavar? :D Ezt ti sem gondolhattátok komolyan. Meg mondjuk ugyanúgy baromira idegesítő a felettünk lévő kis kölyök, aki azt hiszi a játszótéren van, nálunk meg majd leszakad a mennyezet. Akkor ez máris feljogosít arra, hogy anyukának szóljak, hogy költöztesse el innen a fiát, mert cs*eszettül idegesítő? Ha valakit ennyire zavar a füst, csukja be szépen az ablakot addig, amíg a szomszéd elszívja 5 perc alatt a cigit. Ennyi erővel mindenki elvárhatná, hogy a másik mindenben alkalmazkodjon hozzá, csak hogy ez nagyon nem így működik. Ésszerű határokon belül nyilván szükséges, de az hogy megszabjam a másiknak, hogy nem gyújthat rá a saját lakásában, ezzel brutál mód korlátozva a magántulajdonához való jogát, na az minden csak nem reális és elvárható elvárás. Van az a szint, amikor ha valaki zavar téged, akkor igen is neked kell "óvintézkedéseket" tenni, mint ők a cigifüstnél is, ha annyira baromi zavar, akkor gondoskodsz a megfelelő szigetelésről és nem abban az 5 percben szellőztetsz, mikor rágyújtott a szomszéd. Az egyáltalán nem várható el senkitől sem, hogy mindig minden alkalmazkodjon a másik elvárásaihoz.
A kérdezőnek pedig totálisan igaza van, ah állandó stressz nagyon komoly egészségügyi problémákat tud okozni, márpedig azzal hogy a kölykök folyton vernyognak, vagy a kutyád folyton ugat, hosszútávon nagyon idegesítő tud lenni, ami ha belátjátok, ha nem, negatív hatással van a másikra. Majd ha mindenki gondoskodik arról, hogy ne okozzon indokolatlanul fejfájást a másik számára, majd akkor térjünk vissza arra, hogy a másik hogyan és milyen mértékben alkalmazkodjon a te elvárásaidhoz!
Akit pedig tényleg ennyire kiakaszt a cigifüst, az fogja magát és költözzön vidékre! Ott majd biztos nem fogja zavarni a kéményből dőlő bűz, a kakas kukorekolas, a reggel 6 órai fűnyírás, a flexeles stb..:D Mindenhol kell alkalmazkodni.
Az meg külön poén, hogy a kérdező szomszédja sorra Szegi a házirendet, de azért nonszensz és teljeséggel el irreális elvárásokkal megy másokhoz, pl ne cigizzen a saját lakásában vagy ne főzzön délelőtt, mert a kölkei aludnanak. Nem is értem..
És maradjunk annyiban, ezen a földön millió és egy dolog van, ami szennyezi az egészségünket és ezt főleg mi, emberek okozzuk, inkább a globális felmelegedés miatt sirjatok, meg azon hogy élhetetlenné tesszük a földet....
Szerintem ez a nő csak kötekedni akar, mert be van kattanva a gyerekeitől. Divat a dohánYosok diszkriminációja már egy jó ideje, persze, hogy titeket talál meg. Könnyű préda vagytok a bagózással. Neki ez egy feszültséglevezetés.
Egyébként el nem tudom képzelni, hogy a mellette lévő erkélyről hogy dőlhet be a füst. Vagy az ablakból. Oldalra száll, anélkül, hogy feloszlana, és kanyarodik egyet, be az ablakon?? Ha oda fúj a szél, akkor meg szétoszlik, mire odaér. Ezért nem értem, mi ez a "bebüdösíted a másik lakását". Ha alattunk rágyújtanak az erkélyen, nálunk nyitva az erkélyajtó, akkor is kb csak megérzem, hogy valaki cigizik, de azért nem árasztja el a lakást... attól azért marhára messze van.
Engem a kajaszag a folyosón jobban zavar, meg a kipufogógáz...
"Az én lakásomban elviselhetetlenül büdös van az autóktól. Érdekes, mégsem akarom megtiltani az autósoknak, hogy itt parkoljanak."
A parkolással nincs semmi baj. Na de ha random járatnák a motorjaikat csak úgy, csak hogy eregessék a füstöt, azt tűrnéd? Mert rossz a hasonlat, a parkoló autó kb. a doboz cigivel egyenlő, ami a zsebedben van, és nincs meggyújtva.
„Na de ha random járatnák a motorjaikat csak úgy, csak hogy eregessék a füstöt, azt tűrnéd?”
Képzeld van, hogy csak úgy „random” járatják, pl ahogy a #77-es írta, a dízel nem indul ám pöcre, azt igen is elő kell melegíteni, de mondok jobbat, még egy benzinest is, ha baromira hideg van és le van fagyva az egész autó. De elképesztő, hogy a gondolatmenetben addig jutottál, hogy parkolás és hát azzal semmi gond…. És mond csak, mi van azzal a több millió autóval? 😊 Jaaa, az nem számít. Az a rengeteg autó és busz, ami a házunk előtt jár el nap, mint nap, az kicsit sem szennyező és kicsit sem károsítja az egészséget, bezzeg a cigi..
„önző bagós bagázs”
Mondja ezt az a bagázs, akik meg akarják szabni másoknak, hogy a saját otthonukban rágyújthatnak-e, pusztán mert őket zavarja a dolog… :D
„egyetlen embernek sincs joga a másik egészségét veszélyeztetni”
Igen, tehát az autósoknak sincs joguk kocsiba ülni és vezetni, mert veszélyeztetik a drága egészségemet. Már alapjából véve kb az, hogy ezen a Földön vagyunk és élnük, szennyezzük a környezetünket és az egészségünket! De gondolom itt egyik anticigis fanatikusnak sincs autója és soha nem is volt, totál környez tudatosan élnek, nem vesznek semmi műanyag dolgot, mert az környezetszennyező, nem sminkelnek vagy ha mégis, akkor előtte órákon át bogarásszák melyik smink az, ami környezetbarát összetevőkből áll és persze gyerekük sincs és soha nem is lesz, stb stb. Imádom ezt az álszentséget….. És mint már milliószor elmondtuk, nektek sincs megmondani mit csinálhatunk a lakásunkban! Ismételgethetitek, hogy jaj nincs jogotok, nincs jogotok, de az igazság az, hogy a tulajdonom rendeltetésszerű használatához VAN jogom!
"nem vesznek semmi műanyag dolgot, mert az környezetszennyező, nem sminkelnek vagy ha mégis, akkor előtte órákon át bogarásszák melyik smink az, ami környezetbarát összetevőkből áll és persze gyerekük sincs és soha nem is lesz"
Ezeket úgy írod, mintha valami extrém dolgok lennének...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!